Idén is adventi fényeket öltenek a MÁV-csoport bizonyos járatai
Fényszili, Fény-HÉV, fénybuszok, fény-kisvonat, sőt, az éven Fény-Bz is lesz! A fényvonatok november 30-ától csodálhatók meg.
Fényszili, Fény-HÉV, fénybuszok, fény-kisvonat, sőt, az éven Fény-Bz is lesz! A fényvonatok november 30-ától csodálhatók meg.
A hat kivilágított fényvillamos egyszerre vonul majd át a Nagykörúton november 28-án kora este. A fényvillamosok tervezetten január 6-áig közlekednek, a fényhajón december 30-áig, a Mikulásbuszon pedig december 23-áig lehet utazni.
A BKV és a BKK fotósmenetet szervez három fényjárművel a december 27-éről 28-ára virradó éjszakára. Mivel minden évben nagy az érdeklődés a fotósmenet iránt, az idén három időpontban is lehet regisztrálni.
A karácsonyi hangulatúra feldíszített, különleges jármű december 6-ától 23-áig közlekedik a 11-es, a 99-es, a 105-ös, a 130-as, a 198-as és a 210-es autóbusz-vonalakon.
Hét feldíszített és kivilágított járművel megkezdte ünnepi köreit a BKV fényflottája.
Fényben ragyogó meglepetésekkel, világító füzérekkel díszített járművekkel készül az adventi ünnepekre.
Öt kilométernyi fényfüzér, 140 ezer energiatakarékos LED-izzó, kilenc feldíszített jármű. A BKV idei ünnepi fényflottája január 7-ig közlekedik.