Halad a Madrid–Extremadura nagysebességű vonal második szakaszának fejlesztése
A hetven kilométer hosszú Talayuela–Plasencia rész két, összesen 157,5 millió euró értékű szerződéséhez jelölték ki a kivitelezőket.
A hetven kilométer hosszú Talayuela–Plasencia rész két, összesen 157,5 millió euró értékű szerződéséhez jelölték ki a kivitelezőket.
A Szófiától nyugatra, a szerb határig vezető kétvágányúsított vonal az Európai Unió keleti/kelet-mediterrán folyosójának része, a Közép-Európát Görögországgal és Törökországgal összekötő stratégiai fontosságú vasúti tengelyek egyike.
A két évig tartó felújítási munkálatokat követően május 31-én megnyílik a forgalom előtt az El Canfranero Huesca és Canfranc közötti szakasza. A 61 kilométernyi vasúton több mint 200 millió eurós értékben elvégzett munkálatok révén mintegy félórával csökken a menettartam.
A Plovdiv–Burgasz vonal korszerűsítéséhez csalással szerzett csaknem százmillió eurót a nyertes konzorcium.
Magyarország az Európai Unió felé tett vállalásainak megfelelően elkezdte az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszer (ERTMS) rendszer kiépítését.
Úgy tűnik, a GSM-R technológia már nem jelenti a csúcstechnológiát.
A MÁV Rail Tours és a G. Tim-Co. műhelyében építették át a járművet. Érdekes futópróbán vett részt csütörtökön.
A 12,7 kilométer hosszú Poprád–Lucsivna szakaszt huszonöt hónap alatt újítják fel 97,5 millió euróért.
Modern vasúti forgalomirányítási rendszert vesz használatba idén a MÁV és a GYSEV. A több éves kiépítés, telepítés és tesztelés befejeződött, az alapot az úgynevezett GSM-R (Global System for Mobile Communications – Railway) projekt első üteme adja, amely fokozatosan kiváltja a régi, különféle megoldásokból álló, analóg vasúti rádiós rendszereket, és előremutató változásokat hoz a vasúti közlekedésben.
Sikeresen befejeződött a magyarországi GSM-R hálózat kiépítésének első fázisa.
Az AŽD Praha saját tulajdonú vasútvonalán tesztelné az önvezető vasúti járműveket 2020-tól.
Összesen 222 kilométer hosszú vasútvonalat kívánnak lefedni GSM-R rendszerrel Csehországban.
58 milliárd 800 millió forintért végzik el a 2. ütem tervezési és kivitelezési munkáit.