Büntetőbíróság elé állhat a BKK vezére?
Perek zúdultak a BKK nyakába egy vasárnapi utasverés után.
Perek zúdultak a BKK nyakába egy vasárnapi utasverés után.
Egy hónapja már átadták a 86-os út majdnem 10 kilométeres szakaszát, mostanra viszont tényleg el is készült.
Az autópályák használatakor e-matrica vásárlására kötelezett autósok, motorkerékpárosok két százaléka bliccelt az idei első fél évben.
Évente mintegy 300 ezer autót építene, és háromezer embert foglalkoztatna.
Ha a fuvarozás több szabályát is megszegi a fuvarozó, illetve a gépkocsivezető, akkor az előbbi legfeljebb 2,2 millió, míg a járművezető maximum 800 ezer forintra bírságolható.
Befejeződött az új diszpécser-, utastájékoztató és utasinformatikai rendszer kialakítása Szegeden.
A DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. által harminckét új autóbusz szállítására kiírt nyílt közbeszerzést, egyetlen ajánlattevőként, a Rába Jármű Gyártó és Kereskedelmi Kft. nyerte – az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. Eldőlt a buszbérlés is: egy vakolással és dísznövény-kereskedelemmel is foglalkozó cég nyert.
Utolsó üteméhez ér az új buszok forgalomba állításának programja: július 15-étől (keddtől) a Budakeszire közlekedő 22-es, 22A, 222-es és 922 buszjáraton is új, alacsonypadlós és akadálymentesített járműparkkal veszi át az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási feladatait a Volánbusz.
Az ellenőrző kapuk traffipaxként is működnének, adatvédelmi szempontból aggályos lehet a rendszer.