A vecsési pályafelújításnál vetik be először az FKG Kft. új ágyazatrostáló gépét
A MÁV leányvállalata négy új vasútépítő nagygépet rendelt 2020-ban, ezek közül az első, az RM 85-750 típusú ágyazatrostálógép most áll először munkába.
A MÁV leányvállalata négy új vasútépítő nagygépet rendelt 2020-ban, ezek közül az első, az RM 85-750 típusú ágyazatrostálógép most áll először munkába.
A megállóhelyen most új utasbeállókat, utastájékoztatási és kamerarendszert telepítettek, valamint a térvilágítást és a peronbútorokat is kicserélték.
Május 17-étől a másik vágányon is megkezdődnek a munkálatok.
Május 17-én, hétfőn újraindul a vonatközlekedés Beleg és Somogyszob között.
Megjelentek a MÁV-Start mozdony- és hibridmotorvonat-tenderei, tavasszal pedig szinte leállt az élet a koronavírus miatt.
Megszűntek a sebességkorlátozások, stabilabbá, tarthatóbbá vált a menetrend, és kényelmesebbé az utazás. A debreceni állomásról vezérelt központi forgalomirányítás is megbízhatóbban működhet.
Az ütemezésnek megfelelően haladnak a munkálatok az 5,6 kilométeres szakaszon.
A Tiszai pályaudvar második és harmadik vágányai közötti peronját teszik rendbe.
Ezzel a nemzeti vasúttársaság pálya- és felsővezeték karbantartási részlege egy lábbal már belépett a XXI. századba.