Idén is keresik az év női logisztikusát
Immár az Év Fiatal Női Logisztikusa címre is lehet pályázni. A díjat hagyományteremtő jelleggel alapította 2023-ban a Waberer’s Csoport és a Navigátorvilág szakmai médium.
Immár az Év Fiatal Női Logisztikusa címre is lehet pályázni. A díjat hagyományteremtő jelleggel alapította 2023-ban a Waberer’s Csoport és a Navigátorvilág szakmai médium.
A zöldmezős beruházással elkészülő, 25 ezer négyzetméter összterületű létesítményt várhatóan 2026 első negyedévében adják majd át.
A megállapodást még tavaly decemberben írtak alá, az üzlet most zárult le.
Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit.
A vállalat első átfogó, csoportszintű ESG-stratégiája a környezetbarátabb szolgáltatások további fejlesztése mellett a munkavállalói sokszínűséggel és a női munkavállalók arányának növelésével is foglalkozik.
Az európai szinten már most is meghatározó vállalat a jelentős növekedést további beruházásokkal, akvizíciókkal, infrastruktúrafejlesztéssel, tevékenységének diverzifikációjával, szolgáltatásai között pedig a hozzáadott érték növelésével tervezi elérni.