Csepeli Szabadkikötő: a KÖZGÉP fejleszthet

MTI   ·   2014.12.09. 20:13

Nettó 3 milliárd forintért a KÖZGÉP Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. bővítheti a Csepeli Szabadkikötőt a szerdai Közbeszerzési Értesítőben megjelent eredmény szerint.

A MAHART-Szabadkikötő Zrt. által kiírt nyílt közbeszerzést – a két ajánlattevő közül – az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő társaság nyerte. Az értékelési kritériumok között túlsúlyos volt a vállalási ár.

Az elvégzendő munka a Csepeli Szabadkikötő intermodális és kapacitásbővítő fejlesztése 1. ütemének kivitelezése. A projektet az EU a KÖZOP keretében támogatja. A másik ajánlattevő a Strabag Általános Építő Kft. volt.

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az idén júniusban jelentette be, hogy több mint 3 milliárd forintos költséggel folytatódik a Csepeli Szabadkikötő fejlesztése. A közlekedési infrastruktúra megújításával, bővítésével 40 hektárnyi új terület válik elérhetővé, hasznosíthatóvá. Az állami tulajdonú kikötő szolgáltatási színvonala jelentősen emelkedik, ami további termelő és logisztikai cégek betelepülését eredményezi.

A beruházások nyomán 2020-ig legalább 400 új munkahely jön majd létre a kikötőben. A tervek szerint megépülő észak-déli belső összekötő út pedig tehermentesíti a Csepelre vezető Weiss Manfréd utat a nehézgépjárművek forgalma alól.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek