CSeries: elég csendes lesz Torontónak?

iho   ·   2013.10.03. 08:45
cim3

A másfél órás repülés alatt a szeptember közepén lezajlott szűzfelszállás adatait, illetve az első két és félórás út tapasztalatai alapján a rendszerek beállítását és a szoftverfrissítéseket ellenőrizték, adta közre a Bombardier.

Az elért sebesség 230 csomó, a legnagyobb magasság 12500 láb, vagyis több mint négyezer méter volt, kipróbálták a futóműveket is. A mostani repülést tökéletesen sikeresnek és eseménymentesnek írja le a gyári közlemény, igaz, a második felszállásról kiadott dokumentum említi először, hogy az első repülést azért egy hamis hibajelzés némiképp megzavarta.

A Bombardier szép légifelvételei az első repülésen készültek

Noha konkrét decibelekről, a Mirabel fölötti áthúzások pontos zajméréseiről nincs semmi konkrétum, csak annyit lehet a cég weblapján olvasni erről, hogy a zajmérések adatai „mély benyomást gyakoroltak” a jelenlévő tudósokra. Nos a benyomásoknál sokkal többről van szó: üzletről.

A CSeries csendessége egy igen konkrét megrendelés feltétele miatt érdekes: a torontói központú Porter Airlines, ez a prémium-szolgáltatással működő légitársaság ugyanis akkor vásárol az új típusból, ha a gyártónak sikerül elérnie, hogy a Toronto belvárosától csak percekre lévő apró reptér, a Billy Bishop fogadhassa a típust, vagyis a légikikötő első ízben kapjon engedélyt sugárhajtású gép üzemelésére.

Ehhez azonban nem egyszerűen a repülőtér vezetését kell meggyőzni a zajszennyezés minimális voltáról, hanem a kanadai légügyi hatóságot, a szövetségi kormányt, a repteret kezelő torontói kikötői hatóságot és Toronto város tanácsát is.

Mint arról a szűzfelszállás kapcsán az iho/repülés is beszámolt, a gép az első repülésekor minden helyszínen lévő szerint valóban rendkívül csendes – a kísérő business-jet hajtóműveinek hangja erősebb volt, mint a gépé – ami feltehetően elsősorban az új, GTF rendszerű P&W hajtóműveinek köszönhető, de a jelenlegi és jövendő zajnormák betartását erősen szem előtt tartották a gép aerodinamikai kialakításakor is. A cég kifejezetten azzal reklámozza a gépet, hogy az alkalmas városi használatra, vagyis településközeli repülőtereken való üzemelésre is.

Apró reptér a nagyváros központjában: nagy üzlet ide repülni

A Billy Bishop repülőtér, amelyet talán a brit főváros üzleti repülőteréhez, a London Cityhez lehet hasonlítani, egy a városközpont mellett lévő szigeten fekszik, és miközben a CSeries leszállási engedélyéről vitatkoznak az érintettek, ez egyben felveti azt a kérdést is, hogy meg lehet-e hosszabbítani az aprócska, de üzleti forgalomban bővelkedő légikikötő fő 08/26-os felszállópályáját, amely mindössze négyezer láb hosszú.

Visszatérve a CSeries berepülésére: a tesztprogram a gyár ígérete szerint innentől kezdve felgyorsul, és hamarosan bekapcsolódik a második prototípus is, hogy pontosan mikor, azt a gyár még nem jelölte meg. A második repülésről beszámoló egyik szakmai portál megjegyzi, hogy a CSeries első repülése másnapján szállt fel a Boeing 787-9-es prototípusa, amely azóta nyolc repülést teljesített és 39 órát töltött a levegőben, azonban kétségtelen különbség, teszi hozzá az Aviation Week, hogy a Boeing gépe egy új típus második, továbbfejlesztett verziója, míg a mirabeli gép egy vadonatúj konstrukció első gépe.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek