Csökkent idén a vasúti átjárós balesetek száma

iho/vasút   ·   2023.07.17. 12:10
190409_Fokto_MAV_kisk

A vasúti átjárókban 2023-ban eddig 31 baleset következett be, amelyek során egy ember meghalt és ketten súlyosan megsérültek. Az elmúlt 15 évben vasúti átjáróban nem történt a vasút hibájából halálos kimenetelű baleset, azokat minden esetben a közúton közlekedők figyelmetlensége, vagy a KRESZ-szabályok megszegése okozta.

A tavalyi év azonos időszakában 23-al több, 54 vasúti átjárós baleset történt, ebből kilenc volt halálos (19 áldozattal), és 6 végződött súlyos sérüléssel. Egyetlen baleset is sok, ezért a vasúti átjárós balesetek számának drámai megemelkedése miatt indította el a MÁV 2022 áprilisában, „Érj haza biztonságban!” címmel országos balesetmegelőző kampányát, amelyre – a tavalyihoz hasonlóan – idén is nyári kitelepülésekkel erősít rá a szünidő alatt. Az elsősorban gyermekeket és családokat célzó vasútbiztonsági kitelepülések 2023 évi első állomása július 19-én a siófoki Nagystrand lesz, majd a nyár folyamán még Balatonszemesen, Zánkán az Erzsébet táborban, és Szántódon találkozhatnak a MÁV nyári kampányával az érdeklődők.

A kampány során szerte az országban, de kiemelten a vasúti átjárók közelében találkozhatnak a közlekedők figyelemfelkeltő plakátokkal. Július első felében rádiós hirdetések is adásba kerültek az országos rádiók reklámsávjaiban, amelyekkel a körültekintő közlekedésre hívták fel a figyelmet.

A balesetek számának csökkenését hivatott elősegíteni a közúti közlekedésről szóló törvény módosítása, amelyben 30 százalékkal megemelik a közúti közlekedés szabályait megsértőkkel szemben kiszabható közigazgatási bírságokat.  2023 szeptemberétől például a vasúti átjárón való áthaladásra- vagy a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó szabályok megszegését akár 390 ezer forintos közigazgatási bírsággal is sújthatják.

Az Eger-Szilvásvárad személyvonat 2023. július 13-án ütközött kisteherautóval Egerben, a Donát úti vasúti átjáróban.

A MÁV az alábbi KRESZ-szabályok betartását kéri a balesetek elkerülése érdekében:

  • A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni.
  • Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad tilos jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad.
  • A vasúti átjárón folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 km/h-ás átlagsebességgel szabad áthaladni.
  • Vasúti átjáróban és közvetlenül a vasúti átjáró előtt tilos előzni.
  • A vasúti átjáróba csak akkor hajtsunk be járművünkkel, ha abból a kihaladás is biztonságosan megvalósítható (kocsisor mögé ne zárkózzunk fel az átjáróban).
  • Ha a vasúti átjárót biztosító berendezés nem működik – nem látható a fényjelzőn a villogó fehér fény –, minden esetben meg kell állnunk az átjáró előtt. Csak azután szabad tovább haladni, ha meggyőződtünk róla, hogy nem jön vonat és a biztonságos áthaladásnak minden feltétele megvalósul!
  • Fénysorompónál az jelzi az üzemzavart, ha egyik fény sem világít.
  • A fokozott figyelési kötelezettség, valamint a fényjelzőkészülék tilos jelzése a gyalogosokra és a kerékpárosokra is vonatkozik, sőt még a megkülönböztető jelzést használó járművekre is.
  • A járművezetés közbeni telefonálás is elterelheti a vezető figyelmét, így előfordulhat, hogy a vasúti átjáró tilos jelzését nem veszi észre a sofőr.
  • A szembe sütő nap elvakíthatja a jármű vezetőjét, aki nehezebben veheti észre a fényjelző készülék jelzését. Ugyanígy a fényjelzőre tűző nap is okozhat észlelési problémát. Amennyiben a közúti jármű vezetője nem tud kétséget kizáróan megbizonyosodni arról, hogy a fénysorompó-berendezésen milyen fény világít a vasúti átjáró előtt érdemes lelassítani (akár meg is állni), és úgy meggyőződni arról, milyen jelzést mutat a lámpa, illetve nem közelít-e vonat.

 

A vasúti átjárók biztonsága valamennyiünk közös ügye, ezért a MÁV arra kéri a közlekedőket, hogy minden körülmények között tartsák be a fenti szabályokat, és csak akkor hajtsanak át a vasúti átjárón, ha kétséget kizáróan meggyőződtek arról, hogy semmilyen veszély nem akadályozza az áthaladást!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek