D típusú Wattson e-iskolabusz a Thomas Built Buses jóvoltából
Az első megrendelők 2026 végén vehetik át az új konstrukciót.
Bemutatta új modelljét az észak-amerikai iskolabuszgyártó Thomas Built Buses (TBB). A cég a Daimler Truck Specialty Vehicles egyik részlegeként valósította meg az elektromos, Saf-T-Liner eHDX2 Wattsont. Az új buszra ez év végétől vesznek fel megrendeléseket, az első kiszállításokat pedig 2026 végére tervezik. Nem ez az első e-busz a TBB-től, hiszen a cég már 2018-ban bemutatott egy elektromos iskolabuszt, méghozzá a Proterrával együttműködve, és már idén is bemutatott kettőt: egy-egy C (C2 Jouley), illetve D típust, utóbbi az EFX2-es.
Az e-iskolabuszok egyre népszerűbbek az Egyesült Államokban. Idei, összegző adatok még nincsenek, csak tavalyiak: a múlt év végéig több mint 13 ezer 759 elektromos iskolabuszt helyezett üzembe 1572 iskolakörzet és flottaüzemeltető – méghozzá a WRI által támogatott Elektromos Iskolabusz Kezdeményezés (Electric School Bus Initiative) program keretében.
A gyártó HDX2 platformjára épülő Wattson az észak-amerikai „tömegközlekedési stílusú” buszok népes táborát gyarapítja. Erre utal az orrész függőleges kialakítása, a nagy üléskapacitás és a vezető elé táruló széles panoráma. A Wattson fejlesztése során széleskörűen kérték ki az iskolai körzetek véleményét, hogy az új típust zökkenőmentesen illeszthessék be a meglévő e-iskolabusz flottákba.
A busz lelke az Accelera 14Xe hajtáslánc; ez egyetlen egységbe integrálja a motort, a sebességváltót, a hátsó futó- és a differenciálművet, továbbá a teljesítményelektronikát. Ez a konstruktőri megközelítés a bonyolult mechanikai megoldások számának csökkentését, a karbantartási igények mérséklését és a vezetési teljesítmény javítását célozza. A buszt 246 kWh-s, folyadékhűtéses akkumulátorcsomaggal, valamint kétfokozatú sebességváltóval látták el, teljesítménye 295 lóerő, nyomatéka 750 Nm. A standard SAE CCS1 DC plug-in csatlakozós gyorstöltés két–három óra alatt tölti fel az akkumulátorokat.

Észak-Amerikában négyféle iskolabusz típust gyártanak. A legkisebb a kisteherautó alvázra épülő A típus (rövid busz); az ugyancsak orrmotoros, valamivel nagyobb a B, a legismertebb, a „csőrös” C (a gyártás körülbelül hetven százaléka ilyen konfigurációjú), míg a legnagyobb befogadóképességű a D típus. Minden iskolabusz egyszintes, az utasterükbe lépcsőn lehet beszállni.
Nyitókép: TBB
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!