Debreceni dohogások a 2-es villamos körül

Bánhidi Emese   ·   2014.02.10. 19:00
egyuttalascim

Márciustól több busz menetrendje is módosul Debrecenben. Két járatot, a 31-es és a 32-es buszokat kiveszik a közlekedésből. Ettől a Debreceni Közlekedési Vállalat azt reméli, hogy csökken a forgalmas utakon a járművek száma és a levegőszennyezés is. Az így felszabadult csuklós autóbuszokat a reggeli és a délutáni csúcsidőszakban, a terheltebb járatokon közlekedteti majd a DKV – ezzel is csökkenteni szeretnék a járműveken tapasztalt zsúfoltságot.

A 31-es és a 32-es menetideje – időszaktól függően – 20–25 perc között van, úgy hogy megkerüli a belvárost. Ha a villamos menetideje nem lesz 20 perc alatt akkor az égvilágon semmit nem nem értünk el vele! A 23 perc sok! – állítja a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület (DERKE – a menetrend ITT olvasható.)

A DKV, Debrecen városa és a 2-es villamos projektje közös sajtótájékoztatóján balról: Kanda Imre, a projekt mérnöke, Nagy Attila, a DKV Zrt. vezérigazgatója és Kósa Lajos polgármester<br>

A debreceni közlekedési vállalat szerint a nagy közlekedési igényeket generáló városrészek, így például a Vénkert, az Újkert, a Sestakert, az egyetemváros, valamint a belváros között a villamos gyorsabban, nagyobb utaslétszámot tud majd szállítani. Nem biztos azonban, hogy ez így lesz, tekintve, hogy a DERKE, az ihónak adott korábbi interjújában jelezte: szükség lenne egy plusz buszmegállóra a belvárosban. A 2-es villamos nyomvonalán eddig tizenkét autóbusz közlekedett. A tervezett tíz villamos által közel húsz autóbusznyi utast tudnak szállítani egy időben, ezáltal csökken az utazás során tapasztalható csúcsidei zsúfoltság is – állítja a DKV.

Kósa Lajos polgármester szerint a debreceniek és a városi közlekedés is jobban jár azzal, ha az érintett szakaszon a buszok helyett a villamos fogja szállítani az utasokat.

– Míg a 31-es busz optimális esetben harminc perc alatt tette meg a Doberdó utca és a Nagyállomás közötti szakaszt, addig ugyanezt a 2-es villamos 23 perc alatt lefutja, ráadásul a villamos sosem kerül dugóba. Ez az egyik legfontosabb előnye ennek a fejlesztésnek – mondta el Kósa Lajos.

(fotó: DERKE)

A Dózsa György utcán azért nem engedik a forgalmat a sínekre, mert ha ezt megtennék, akkor hiábavaló lett volna a villamos beállítása, ugyanolyan lassú lenne a közlekedés a területen. A zökkenőmentes utasszállítás, és a gördülékeny közlekedés érdekében a lámpákat is úgy állítják majd be, hogy azok egyből zöldre váltsanak, ha odaér a szerelvény.

A DERKE válasza erre az, hogy megállóhelyet kellene kijelölni a jelenleg meglévő forgalmi sávban, amit buszsávvá kellene alakítani. Itt most is gond a buszok közlekedése, ezt viszont a városvezetés valószínűleg nem vállalja be, mert ők úgy ítélik meg, hátrány érné az autósokat. Ez egyébként nem feltétlenül igaz, hiszen van egy tehermentesítő út, amivel meg lehet oldani, hogy a gépjármű-forgalmat egyáltalán ne hátráltassa a buszközlekedés, viszont az utasoknak ez hatalmas segítség lenne.

 

(Forrás: DKV Zrt.)

– Szóval nem egészen elégedett a változásokkal, úgy látom...

Jónás Zoltán: – Ez a módosítás gyakorlatilag csak egy kis tákolgatás arra, hogy úgymond egy ideig működjön, de nem látjuk azt, hogy hosszabb távon is fenntartható lesz. Oké, hogy elindul a 2-es villamos, meg egy-két autóbusznak módosították az útvonalát – sok esetben rossz irányban – attól azokat a vonalhálózati módosításokat, illetve a legfontosabbakat, hogy az átszállási kapcsolatok javuljanak, továbbra sem történt meg. Enélkül pedig nem valósul meg semmi: sem az, hogy több utas legyen, sem pedig a rendszernek a finanszírozhatósága nem lesz jobb.

– A javaslataik közül valamit figyelembe vett a DKV Zrt.?

Míg el nem felejtjük

A tizennyolc új villamos 37,5 millió euróba, a vonali infrastruktúra teljes kiépítése 9,5 milliárd forintba került. E két költség összesen 9,25 százalék önrészt tartalmaz. Debrecen városa kizárólagosan költségvetési forrásból még 800 millió forintot fordít a hátralevő hónapokban a kiegészítő munkákra, például akapcsolódó útfelületek, parkok felújítására. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy előkészítés alatt áll az 1-es villamos pályájának felújítása a Pláza és az Egyetem között, előreláthatólag 14,5 milliárd forintos költséggel.

 

– A mi javaslataink elsősorban a nagyon közel lévő autóbusz–villamos átszállási kapcsolatokra irányultak, illetve magára a tarifarendszerre. Három átszállási kapcsolatot jelöltünk meg mint elsődleges szempontot, amelyet mindenképpen ki kellene építeni. Az egyik a Böszörményi úton, ahol sikerült a villamosmegállót két buszmegálló közé berakni, hogy ott remélhetőleg épül majd egy buszmegálló. Erre több forrásból is azt az információt kaptam, hogy ez nagy valószínűséggel megépül. A másik átszállási kapcsolat a belváros: amelyet korábban is említettem, hogy a kelet–nyugat irányú autóbuszok és a villamosok között nincs megfelelő átszállási kapcsolat. A Kossuth utca–Széchenyi utca elejére kellene autóbuszmegálló, közel a Városháza villamosmegállóhoz, vagy ezeket a buszokat rövid szakaszon a Piac utcára kellene vezetni; hátrány, hogy a trolival ezt nem tudjuk megtenni, így mindenképpen az új megálló létesítését javasolnánk. A harmadik javaslatunk egy átszállási csomópont kialakítása a Hunyadi János utcai villamosmegállónál. Itt egyik irányban jó helyen van a buszmegálló, másik irányban kell majd egy kicsit a sztráda felé vinni a megállót azért, hogy ne kelljen sokat gyalogolni a villamosig. Itt egyébként maga a villamosmegálló is rossz helyen van, tehát nem is oda kellett volna építeni. De a megálló áthelyezésére öt évig biztosan nem lesz esély, hiszen a tervek is így készültek.

A  2-es  villamos február 26-án próbaüzemben kezd „dolgozni”. Az indulástól, március 2-án üzemzárásig emlékjeggyel lehet majd utazni a villamos vonalán – közölte a DKV.

A 2-es villamos a Nagyállomás–Piac utca–Péterfia utca–Hunyadi János utca–Csemete utca–Dózsa György utca–Nádor utca–Thomas Mann utca–Békessy Béla utca–Doberdó utca–Böszörményi út–Békessy Béla utca–Thomas Mann utca–Nádor utca–Dózsa György utca–Csemete utca útvonalon közlekedik majd.

A villamos menetrendje ITT megtekinthető.

A Debreceni Közlekedési Vállalat készített egy összefoglaló térképet is.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek