Dunaújváros: változások a menetrendben

iho/közút   ·   2013.01.28. 12:36

Megkönnyebbülhetnek egy kicsit a Béke városrészben élők: péntektől, azaz február elsejétől módosul a városi autóbusz-menetrend – adja hírül a duol.hu portál. Ennek keretében könnyebb lesz bejutniuk a belvárosba, illetve onnan haza azoknak, akik dolgozni, ügyet intézni, orvoshoz, iskolába, szakkörökre, kulturális rendezvényekre igyekeznek – olvasható a cikkben.

A városnegyed buszforgalmának alapja továbbra is a 40-es jelzésű járat lesz. Azonban a legutóbbi városi közgyűlésen az Alba Volán előterjesztése alapján döntöttek arról, hogy megindítják a 45-ös járatot is, ugyanazon az útvonalon, csak az ellenkező irányba, indulási ideje pedig éppen felezi a 40-es menetidejét. Emellett több kisebb változtatás is lesz.

A legújabb menetrendi változtatások nyomán a 17-es járat megszűnik, ennek buszai a 18-as vonalán közelekednek tovább, biztonságosabb átszállást téve lehetővé a vasúti csatlakozásokhoz, másrészt a 40-es járatokkal a közös szakaszokon jobban elosztva közlekednének. A 24-es jelű vonalon a munkanapokon 15 óra 15 perckor induló járat utasok híján megszűnik. A 25-ös busz fordulását az ipari parknál egyszerűsítik.

A 27 jelű busznak új megállója lesz a Baracsi útnál. A 29-es fordulását is egyszerűsítik az ipari parknál. A 35-ös busz újtelepi megállójánál a reggeli és az esti műszakváltásnál a jobb átszállások érdekében változik a menetidő. A 44 jelű vonalon két járat indulási ideje módosul úgy, hogy a Béke városrészből 6.15 helyett 6.20-kor, illetve 7.10  helyett 7.15-kor indulna a járat, a vidékről reggel érkezők munkahelyekre, iskolába eljutását könnyítő, jobb átszállási lehetőségek érdekében.

A 11-es busz indokolatlanul hosszú menetidejét a hétvégi közlekedésben tovább egyszerűsítik.

Az Alba Volán (ismerve a más városrészekkel, más buszvonalakkal kapcsolatos lakossági panaszokat) a Béke városrészi fórumokhoz hasonlót tervez Pentelén is.

Kapcsolódó hírek