Egy ítélet margójára: mi védi a repteret a beépítéstől?

Egy a napokban megszületett bírósági döntés előzményeiről és lehetséges következményeiről kapott cikket az iho/repülés a Dunakeszin működő Opitz Nándor Repülőklubtól. Az írás összefoglalja azt a furcsa eseménysorozatot, amelynek fordulatairól portálunk is beszámolt, és amelynek láthatóan az a lényege, hogy az egyre beszorítottabb helyzetbe kerülő sportrepülők feladják-e a harcot és a repülőterüket. Mert, ahogy ebből az összefoglalóból is nyilvánvaló, de aki figyelte az eseményeket, annak számára is egyértelmű: itt nem környezeti, zajvédelmi és hasonló problémáról van szó, lakosok és sportrepülők együttéléséről, hanem sokkal inkább arról, ki birtokolja valójában ezt az értékes területet, és mire akarja felhasználni.

Az üggyel kapcsolatban természetesen szívesen várjuk bármelyik érintett véleményét.

Első fokon pert nyert az Opitz Nándor Repülőklub a Dunakeszi Város Önkormányzata ellen indított perben, melynek során a klub azt kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg a 2003-ban kötött, 15 évre szóló használati szerződésének érvényességét, amit még 2011 őszén mondott fel Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere.

2011, a gondok kezdete

Sokáig nem volt probléma a repülőtérrel, a két itt települő klub nyugodtan tudta használni az évtizedes múltra visszatekintő sportrepteret: jöttek-mentek a növendékek, szép sportteljesítmények születtek, és úgy tűnt, talán nyugalmasan telnek majd továbbra is az évek. A város vezetése azonban nem így gondolta: 2011 májusában ugyanis hoztak egy önkormányzati rendeletet, amelyben megfizethetetlen, a klubok tevékenységét ellehetetlenítő díjakat követelt a város a reptér használóitól. Előtte persze már elkezdődött a klubok revolverezése, ugyanis az önkormányzat 2011 márciusának végén visszavonta a repülőtér tulajdonosi hozzájárulását, így Dunakesziről senki sem szállhatott fel. Ezt követően még további négy alkalommal záratta be a repteret Dióssi Csaba polgármester az üzembentartási engedély hosszabbításához szükséges nyilatkozat megtagadásával, többször a repülési szezon kellős közepén, hogy ezzel kényszerítse a repülőklubokat az egyre hátrányosabb feltételek elfogadására. Az Opitz a sok bizonytalanság miatt kétszer költözött el Dunakesziről: 2011 őszén Hármashatárhegyen fogadták be a klubot, 2012-ben pedig Budaörsön repültek az Opitz sportolói. A száműzetést megkönnyítette, hogy mind a két repülőtéren bajtársi szeretettel fogadták a repülőklubot, ami sokat segített a távollét elviselésében.

Az önkormányzati rendelet alapján az Opitznak évi 14 millió forintot kellett volna fizetnie a saját maga által épített és fenntartott hangárának és klubházának a használatért. Ezt a klub természetesen nem fogadta el, és a 2004-ben kötött használati szerződés szerint az önkormányzatnak erre nem is volt joga. Ezért az Opitz a Pest Megyei Kormányhivataltól törvényességi felügyeleti eljárást kért, amely felszólította a várost, hogy semmisítse meg a jogellenes önkormányzati rendeletet, ezt azonban a városi képviselő-testület nem vette figyelembe.

Indul a per

Miután ismét bezáratta a repülőteret, a polgármester levelet intézett az Opitz vezetéséhez: ebben egyrészt kifejtette, hogy a szerződést nem tekinti érvényesnek, másrészt pedig ha a megállapodás mégis érvényes lenne, akkor azt felmondja. Ezért indult meg a szerződés érvényességéről szóló per, amit az Opitz nyújtott be, és aminek – legalábbis első fokon – most lett vége.

Időközben a korábban már említett, brutális bérleti díjakat előíró önkormányzati rendelet sem maradt érintetlen. Miután a kormányhivatal kimondta a jogellenességét (és az önkormányzat ezt nem vette tudomásul), a Kúria elé került a rendelet, amit a korábbi Legfelsőbb Bíróság annak rendje és módja szerint meg is semmisített. A várost viszont ez sem zavarta: a képviselő testület, ha már rendeletet nem hozhatott, elfogadott egy határozatot, ami nagyjából ugyanazokat a fizetési tételeket írja elő a dunakeszi repülőteret használók számára.

A repülőtéren közben zajlott az élet, de a sokszori bezárás és a rengeteg bizonytalanság miatt egyre kevesebben jöttek ki, és ültek be a gépekbe. A korábbi pezsgő repülőélet hanyatlásnak indult. A végső csapást a 2013 januárjában benyújtott repülőtérrend hozta el, ennek alapján ugyanis tilos a hétvégi motoros repülés Dunakeszin (kivéve persze annak, aki a polgármestertől erre eseti engedélyt kér, minden napra, külön-külön). Bár az Opitz vezetése előzetesen és határozottan kérte az üzemben tartó Malév Repülőklubot, hogy ne adja be az NKH-hoz a repülőtérrendet ezekkel a korlátozásokkal, a kérések süket fülekre találtak. Az állítólagos indok a zajvédelem, bár ez nehezen indokolható akkor, amikor a reptérrend elfogadása után nem sokkal egyszer csak minden korábbinál zajosabb gépek érkeztek Dunakeszire, amik ráadásul nem is sportrepülést végeznek, hanem a Dunakanyar fölé szállítják a fizető utasokat. A döntés viszont a polgármester kezében van, aki minden légügyi ismeret nélkül, a klubok számára ismeretlen tényezők alapján egy személyben határoz arról, ki szállhat fel, és ki nem.

Míg a vállalkozók jó pénzért hétvégén is reptetik az utasokat, addig vitorlázó-vontatásokra alig van lehetőség hétvégén: a Malév RK – ha szerencséje van – napi három vontatásból gazdálkodhat, míg az Opitztól eddig minden alkalommal megtagadták a hétvégi vontatások lehetőségét. Pedig ezek nagyon fontosak lennének: a kiképzéshez és a teljesítményrepüléshez is elengedhetetlen, hogy a pilóták a vontatásos startokat is gyakorolják, tökéletesítsék, az igazán nagy teljesítményű gépek pedig már nem is szállhatnak fel másképp. A hétvégi repülések tilalma már csak azért is ellentmond annak, hogy a város állítólag a sportot támogatja és az üzleti célú repülést nem, mert a sportolók szabadidejükben tudnak csak repülni, legtöbben kizárólag hétvégén.

Az Opitz és az önkormányzat pere közben a maga medrében zajlott tovább: miután a Kúria megsemmisítette az önkormányzat reptérrendeletét, folytatódhatott az elsőfokú eljárás is. Itt bebizonyosodott, hogy az Opitz használati szerződése érvényes, és azt a polgármester a jelenlegi törvények és a használati szerződés alapján jogszerűen nem mondhatta fel. A bíróság érvelése szerint a megállapodás szövegét annak idején körültekintően, minden részletre kiterjedően fogalmazták meg, az alperes önkormányzat képviselője által felsorolt kifogások pedig nem állták meg a helyüket. A korabeli dokumentumokban ráadásul sehol nem található utalás arra, hogy az önkormányzatokat díjbeszedés joga illetné a repülőtér használatáért. Ez a jog a légügyi törvény módosítása után is csak az üzembentartót, és nem a tulajdonost illeti.

Mi jön most?

Idáig a jogi rész, viszont azt, hogy a hétköznapokban visszatér-e a nyugalom, még korai lenne megmondani. Az önkormányzat eddig mindent megtett azért, hogy az Opitz működését lehetetlenné tegye: folyamatosan figyeltették a klub repüléseit a polgárőrséggel (még akkor is, amikor az Opitz pilótái és növendékei a város gátjain dolgoztak, a polgárőrök a kényelmes autójukból nézték, hogy senki sem száll fel a repülőtérről), az üzemben tartó Malév RK vezetője pedig minden egyes nap, amikor az Opitz gépei felszálltak, feljelentette testvérklubját a rendőrségen. Ráadásul, amikor a rendőrség szabálysértés hiányában elutasította a feljelentést, a maléves vezető még ügyészségi panaszt is tett, de ezeket is elutasították. Persze neki sem volt sok választása: ha ugyanis nem teszi meg a feljelentést, akkor a polgármester az önkormányzat és a Malév RK között érvényben lévő – a repülőklub számára rendkívül hátrányos – üzemben tartási szerződés alapján bármikor bezárathatná a repülőteret, valamint a Malévtől is behajthatná a tízmilliós bérleti díjat.

A nagy kérdés első körben tehát az, hogy ezek a zaklatások megszűnnek-e. Utána már lehet arról is beszélni, hogyan lehetne úgy módosítani a repülőtérrendet, hogy a sportrepülés, amit a polgármester nyilatkozatai szerint a város kifejezetten támogat, ismét levegőhöz juthasson Dunakeszin.

A jövő ennek ellenére nem rózsás: nemrég a városi képviselő-testület kinyilvánította, hogy a repülőtérre szeretne egy uszodát is magában foglaló sportközpontot építeni, a zöldterület megtartása mellett. Arról viszont már nem beszéltek, hogy miként lehet megtartani a zöldterületet akkor, ha több tízezer négyzetméternyi épületet és parkolót akarnak felépíteni a most még valóban zöld repülőtéren.

Dunakeszi képviselő-testülete sem volt rest, amíg zajlott a per: nemrég repülőtérről sportterületté változtatták meg a reptér településszerkezeti besorolását, a repülőklub számos, szakmai érvekkel megtámogatott tiltakozása ellenére. Ez azért lehetett nekik fontos, mert így a reptér felparcellázhatóvá válik, és meg lehet növelni a beépíthetőségét, így újabb épületeket – akár sportcsarnokokat – lehet építeni a most még érintetlen területekre is. Módosították az agglomerációs törvényt is, hogy a dunakeszi repülőtér és az alagi lóversenytelep és lóversenypálya is beépíthető legyen, így az országos törvényi védelem sincsen már meg. A légügyi törvény módosítása, ami lehetővé tette az önkormányzati sarc kivetését, Dióssi Csaba egyéni képviselői indítványára ment át a Parlamenten. Világosan látszik tehát, hogy valakinek céljai vannak a repülőtérrel, amit a legutóbbi, sporttelepről szóló önkormányzati határozat is csak megerősített, noha a polgármester mindvégig a sportrepülés megtartásáról és fontosságáról nyilatkozik.

A helyzet most már nem túl bonyolult: az Opitz 2018-ig szóló használati szerződése egyértelműen útjában áll a beépítésnek. A Malévot már nem igazán védi semmi: az ő szerződésük, amit már az önkormányzat nyomására írtak alá, 45 napos felmondási határidőről rendelkezik, így őket viszonylag gyorsan el lehet távolítani Dunakesziről. Ha az Opitz használati szerződése érvénytelen lenne, akkor már semmi sem állna a repülőtér beépítésének útjában. Talán nem véletlen, hogy az Opitz klub kapja a legtöbb támadást a városvezetés részéről.
A polgármester persze mindezek ellenére mégis azt mondja, hogy szeretné megőrizni a város kincsének számító repülést, de az építési tervek hivatalos beismerése és a drákói szigorú repülőtérrend elfogadása után a pilóták már egyre kevésbé hiszik el a politikus szavait.