Egymilliárd eurót ad az EU közlekedésfejlesztésre

iho   ·   2017.02.21. 14:10
havtan_vasutallomas0

Az összesen egymilliárd eurós büdzsé a közlekedési szektor közös érdekű projektjei számára lesz elérhető. A támogatás célja a magántőke bevonási szintjének és a tőke maximalizálása a CEF-projektek során. A pályázatok benyújtásának két határideje van: 2017. július 14. és 2017. november 30. A CEF ajánlattételi felhívásai most először fogják megkövetelni támogatások kombinációját az Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI), az Európai Beruházási Bank, a nemzeti fejlesztési bankok vagy magánszektorbeli befektetők által biztosított finanszírozással. A CEF-támogatás elnyeréséhez a jelentkezőknek bizonyítaniuk kell a projektek pénzügyi felkészültségét ahhoz, hogy kiegészítő támogatást szerezzenek állami vagy magántulajdonú finanszírozási intézményektől.

Az összesen egymilliárd eurós büdzsé a közlekedési szektor közös érdekű projektjei számára lesz elérhető. A felvételen látható hatvani vasútállomástól Budapest irányába is megújulhat a pálya

A kiválasztott projekteknek fenntartható, innovatív és problémamentes közlekedéssel kell erősíteni a transzeurópai közlekedési hálózatot (TEN-T). Kiemelt hangsúlyt helyeznek a szűk keresztmetszetek feloldását, a határokon átnyúló összeköttetések létrehozását, valamint a szállítás digitalizálásának felgyorsítását célzó fejlesztésekre, különösen a magasabb potenciállal vagy piaci hézagokkal rendelkező területeken, például a kohéziós országokban, elősegítve a fenntartható és hatékony közlekedési rendszereket, az intermodalitást, valamint a kölcsönös átjárhatóságot a közlekedési hálózatok között. Ez olyan új technológiákat és forgalomirányítási rendszereket foglal magában, mint például az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszert (ERTMS), a közúti intelligens közlekedési rendszereket (ITS), vagy az Egységes Európai Égbolt (SES) légiirányítási kutatóprogramja, a SESAR.

Violeta Bulc, az Európai Bizottság közlekedésért felelős biztosa elmondta, az európai problémamentes, intelligens és fenntartható mobilitás elképzelésének létrehozásához olyan beruházásokra van szükség, amiket kizárólag közpénzekből nem lehet megvalósítani. Az innovatív megoldás annak érdekében született meg, hogy utat engedjenek a kihasználatlan magánbefektetések előtt – elsősorban a kohéziós országokra összpontosítva –, és így a forrásokból a lehető legtöbbet ki lehessen hozni.

Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz keretében az Európai Unió 2014 és 2020 közötti költségvetéséből 24 milliárd 5 millió euró áll az uniós tagállamok rendelkezésére a közös érdekű TEN-T-projektek társfinanszírozásához. Az összegből eddig 19,3 milliárd eurót költöttek el törvényesen – számol be a Railway Pro.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek