Egyszer már „összeraktak” egy Eurofightert...

iho/repülés   ·   2017.07.16. 11:15
typhoon_ill0

„A két partner szeretne kidolgozni egy (erről szóló) közös útitervet 2018 közepéig” – olvasható a közleményben.

– Ez alapvető forradalom, de nem félünk a forradalmaktól, amikor azok békés úton mennek végbe, kidolgozva és megfontolva – mondta Emmanuel Macron francia államfő az Angela Merkel német kancellárral a francia elnöki hivatalban tartott közös sajtótájékoztatóján. – Az a célunk, hogy a harci repülőgépek közös, új generációjával rendelkezzünk, ellentétben a jelenlegi generációval, amelyet különböző, részben európai, részben nemzeti vállalatok gyártanak. Le kell csökkenteni, egyszerűsíteni a dolgokat, hogy sokkal hatékonyabbá váljanak. Ezek nagyon nehéz tervek a hadseregeinknek és a kormányainknak, amelyeket majd exportálni is kell – hangsúlyozta a francia elnök. Hozzátette: – Az a cél, hogy közös kutatást és fejlesztést indítsunk be és összehangoljuk a témában az exportot.

A francia hadsereg jelenleg a hazai gyártású Rafale vadászgépekkel van felszerelve, míg Németország két harci repülőgéppel rendelkezik, az Eurofighter Typhoonnal és a Tornadóval.

Hogy miért nehéz közösen vadászgépet építeni? Kevesebben vannak azok, még az alkotók között is, akik elégedettek az Eurofighterrel (fotó: Wikipedia)

Angela Merkel a sajtótájékoztatón „üdvözölte az elképzelést”, egyúttal felhívta a figyelmet olyan más projektekre, nevezetesen az Eurodrones-ra, amelyben Franciaország és Németország már most együtt vesz részt a műholdas, a digitális együttműködés és kibervédelem területén.

A francia elnöki hivatal tájékoztatása szerint a két ország abban is megállapodott, hogy a Tigris helikopterek következő típusának fejlesztésében is együttműködnek, valamint egy közös légvédelmirakéta-programon is együtt dolgoznak. A francia és a német védelmi miniszter 2017. októberben és decemberben találkozik legközelebb, hogy egyeztessen a közös akcióterv előrehaladásáról.

Legutóbb negyedik generációs vadászbombázó repülőgépet, négy európai ország: Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Spanyolország épített közösen. A típust jelenleg hat ország légiereje üzemelteti: a Brit Királyi Légierő, a Német Légierő, az Olasz Légierő, a Spanyol Légierő, az Osztrák Légierő és a Szaúdi Királyi Légierő.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek