Együttműködik a Rába a győri egyetemmel

MTI   ·   2012.06.27. 11:50

A tehetséges mérnökjelölteket támogató ösztöndíjrendszer létrehozásáról írt alá stratégiai együttműködési megállapodást szerdán Győrben Pintér István, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója Szekeres Tamással a Széchenyi István Egyetem rektorával.

Pintér István elmondta: a szeptemberben mintegy száz diákkal induló rendszer célja a gyakorlatorientált mérnökképzés támogatása, valamint az, hogy biztosítsa a jelenleg kétezer embert foglalkoztató járműipari vállalat szakemberigényét.
Először a futómű-üzletágba vonják be a diákokat, s egy év után döntenek arról, hogyan terjeszthető ki a program a Rába többi tevékenységi területére is. Az évente néhány tízmillió forintba kerülő vállalkozás során menet közben döntik el, milyen arányban vonnak be egyetemistákat és két győri szakközépiskolából diákokat – tette hozzá.

A rendszer „kétoldalú elkötelezettségként működik. Egyrészt ajánlunk egy olyan pályát, amely véleményünk szerint vonzó, mellé pedig ösztöndíjat. Azt várjuk a kollégáktól, hogy kellő mértékben elmélyedjenek a különböző tantárgyakban. Ha végeztek, mi állást ajánlunk nekik, ők pedig álláslehetőséget kapnak” – mondta az elnök-vezérigazgató arra a kérdésre, vállalnak-e a fiatalok valamilyen kötelezettséget a programba lépve.

Az eseményen elhangzott: a programban résztvevő fiatalok képzési idejük felét a Rábánál töltik. Szekeres Tamás, a győri egyetem rektora az eseményen azt emelte ki: évtizedekre tekint vissza az intézmény kapcsolata a Rábával, ennek lényege pedig mindig is az volt, hogy a legmodernebb tudással vértezzék fel hallgatóikat.

Kara Ákos (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón azt emelte ki: Győr és térségének ipari övezete számára fontos a folyamatos fejlesztés, és az, hogy terjeszkedjenek a régióban a tudásalapú iparágak.

Kapcsolódó hírek