Ellopta a szerelő az utasszállítót, lezuhant - a dráma hangjai

iho   ·   2018.08.11. 09:37
cim

Mint a rádióforgalmazásból kiderül, a Q400-as a reptér egyik teherszállító gépeknek fenntartott forgalmi előtere felől fordult rá a 16C jelű pályára, és a torony ismételt kérdésére, miszerint azonosítsa magát, nem reagált. A közelben lévő gépek személyzetéből valaki jelezte az irányítóknak, hogy a gép „füstölgő kerekekkel” futott neki a felszállásnak.

A későbbiekben a géprabló meglehetősen nyugodtan forgalmazott Seattle közelkörzettel, érdeklődött az időjárás alakulása iránt, sőt, ő jelzett turbulenciát. Az irányító igyekezett rávenni, hogy forduljon vissza, és akkor továbbra is kapcsolatban maradhat a toronnyal. Később úgy tűnt a szavaiból, hogy a géprabló akár meg is bánhatta, hogy ellopta a Q400-ast, elnézést kért mindenkitől, és maga is „lökött fickónak” minősítette magát.

Megkérdezte, hogy a földön lévők szerint képes-e a gépe loopingra, egyébként ezt aztán végre is hajtotta, majd arról zajlott a forgalmazás, hogy mennyi üzemanyaga van még a Q400-asnak, ami gyorsabban fogyott, mint azt a géptolvaj gondolta. Majd jelezte, játszott már (nyilván repülési) videojátékokkal, és azt kérdezte, hogyan lehet nyomás alá helyezni a kabint. Az irányító végig arra akarta rávenni, hogy próbálkozzon leszállással valamelyik környékbeli pályán, ő meg azon morfondírozott, mekkora börtönbüntetést kaphat, de láthatóan tudatában volt annak is, hogy a közelében repülő katonai gépek egyike le is lőheti. Mindeközben a földiek már ismerhették a személyazonosságát is, Rich-nek szólították, a teljes neve egyébként Richard Russel volt.

Innentől kezdve a forgalmazás mind zavarodottá vált, Russel egyfelől aggódott amiatt, hogy ha megkísérli a leszállást, másokat is elpusztíthat a földön, majd azt kérdezte, vajon ha sikerül letennie a gépet, az Alaska Airlines felajánl-e neki pilóta-állást.

Korábban írtuk:

Különös és halálos légiesemény zajlott le helyi idő szerint péntek este nyolc körül Seattle-ben. Egy lopott Bombardier Q400-as, egy mentális problémákkal küzdő repülőgép-szerelő, néhány F-15C Eagle vadászgép és egy halálos zuhanás játszották a főszerepet.

A Seattle Times térképe

Amit jelenleg tudni lehet: a Horizon Air légitársaság egyik Bombardier Q400 regionális turboprop repülőgépével (az Alaska Air légitársaság közleménye szerint a N4439QX lajstromjelűvel) engedély nélküli felszállást hajtott végre egy eddig meg nem nevezett, 29 esztendős repülőgép-szerelő a Sea-Tac reptérről. A felszállást követően perceken belül riasztották az észak-amerikai légvédelmi rendszer, a NORAD vadászgépeit is, hiszen felmerült a terrorizmus gyanúja is, azaz annak a veszélye, hogy a géppel az elkövető a városba csapódik.

Szerencsére nem ez történt. A gépet vezető személy a Puget-öböl felett végzett műrepülést a határozottan nem erre tervezett utasszállítóval, szemtanúk szerint több sikeres bukfencet és palástorsót is végzett vele. Egy videofelvétel tanúsága szerint már a különös figurák repülése során nem sok hiányzott ahhoz, hogy a gép a tengerbe csapódjon.

Bár a rádión folyamatos volt a kommunikáció, de azöngyilkossági szándékkal felszállt szerelő nem volt hajlandó visszatérni és landolni. A géppel együtt végül 15 perc repülés után a Seattle-hez közeli, az öböltől délre lévő Ketron-szigetre zuhant., ahol a darabokra tört gép kigyulladt, pilótája életét veszítette. A Q400-ast kísérő, felfegyverzett F-15C-k nem nyitottak tüzet a gépre.

A Sea-Tac repülőteret rövid ideig lezárták, majd a forgalom gyorsan helyreált. Azt már a szigorú vizsgálatnak kell kiderítenie, hogy a szerelő honnan rendelkezett a felszálláshoz és a műrepüléshez szükséges repülőtudással, illetve hogyan tudott engedély nélkül felszállni a repülőtérről. A terrorizmus lehetőségét már teljes mértékben kizárták.

Az Alaska Air légi műveletekért felelős vezetője, Constance von Muehlen még szombat hajnalban publikált, rövid videoüzenetben közleményben mondta el, mit tudnak a leányvállalatukat érintő eseményről. Mint közölte, legjobb tudások szerint a Horizon Air szerelője egyedül követte el a cselekményt, más személy nem volt a fedélzeten.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek