Elment egy madárember: Mandl Ernő búcsúztatása

Márványi Péter   ·   2014.03.30. 11:15
cim

Budaörsön vettek végső búcsút a kilencven éves korában elhunyt Mandl Ernőtől, a magyar repülés ismert, szeretett és tisztelt alakjától. Az iho/repülés Hajdú Károlyt, Fedőt, Mandl Ernő barátját és kollégáját kérte a magyar repülés e kiváló alakjának felidézésére.

– Nehéz nap volt a mai, elbúcsúzni Ernő bácsitól... Azt hiszem, a legegyszerűbb és legemberibb mondatot Jámbor Csaba barátunk és kollégánk mondta most a Budaörsi repülőtéren: „Elment Apánk”. Ez a lényeg. Meghatározó személyisége volt nemcsak a Repülőgépes Szolgálatnak, hanem a kisgépes magyar repülésnek. Jellemző történet: amikor az általa edzett magyar válogatott megnyerte 1962-ben a műrepülő világbajnokságot, annyit mondott: „Szép volt, fiúk” – és ő a háttérben maradt. A csapat egyik tagja, Katona Sándor, sírva mondta el a búcsúztatót. Óriási ember volt, és hála istennek sokan voltunk Budaörsön az emlékünnepségen. (A világbajnok pilóta az iho/repülés vele készült interjúsorozatában is beszélt Mandl Ernő döntő szerepéről a magyar műrepülők sikerében – a szerk.)

– Mikor kezdett el Mandl Ernő repülni, hogyan indult a pályafutása?

– 1940-ben kezdett repülni, és végigment az összes kisgépes repülési formán. Vitorlázórepülő volt, háromszor nyert országos bajnokságot. Elkezdett foglalkozni a motoros repüléssel, a motoros műrepüléssel, volt pilóta a légügyi hatóságnál, és a hetvenes évek elején került a hatóságtól az RNA-hoz. Akkor kezdett az RNA fölfejlődni, ő vitte véghez azt az átszervezést, amelynek eredményeként aztán 130 mezőgazdasági repülőgépe lett a cégnek, és még 15-20 oktatógép Nyíregyházán, több millió hektárt láttak el Magyarországon a Repülőgépes Szolgálat gépei egy évben, és ő volt a cég repülési igazgatója.

(fotók: Bobák György)

Neki mindig nyitva volt az irodája ajtaja. Ha valakinek problémája volt, rögtön megpróbálta megoldani. Ha valaki csinált valami eszelős nagy szemétséget, akkor becsukta az ajtót, letolta, de öt perc múlva vissza lehetett menni azzal, hogy Ernő bácsi, valami gond van, és rögtön azon gondolkodott, hogyan segítsen. Tisztelte őt mindenki, nemcsak a Szolgálatnál: az egész hazai kisgépes társadalom, a sportrepülők közössége is.

– Nagyon nagy repülőtudása volt...

– Hatalmas repülőtudása volt. Emlékszem egy jellemző példára: amikor a Skymastert, ami bennünket is összekötött: a szeretett push-pullt átvettük Salzburgban, az oktató csak ennyit mondott neki: „Menjél két kört, te madárember! Annyira érezte a repülőgépet. Volt egyszer egy kényszerleszállása karbantartás utáni berepüléskor Bécsben, amikor nem jött ki a futó. Úgy tette le a gépet, hogy szinte semmi baja nem lett, az alsó antennák mentek el és minimális lemezesmunka kellett. Amikor kiszállt a gépből, az ottani tűzoltófőnök odarohant egy üveg konyakkal, azt mondta: ilyen kényszerleszállást ő még nem látott, igya meg. Mire Ernő bácsi mondta, hogy köszöni szépen, de először történjen meg a kivizsgálás...

– Még a légcsavarjai sem sérültek meg a gépnek?

– Nem, mert leállította a motort az utolsó pillanatban. A hátsó légcsavar nem ver be a földbe, az első motort meg leállította földet érés előtt.

– Meddig tartott Ernő bácsi karrierje a Repülőgépes Szolgálatnál?

– Ez egy szomorú dolog: együtt voltunk kint Salzburgban valamikor a nyolcvanas évek vége felé egy karbantartáson, és akkor ott azt mondta: úgy érzi, hogy őt most el fogják küldeni. Hogy miért, arról most ne beszéljünk, nem érdemes. Hazamentünk, azt mondta: örülök, hogy így elvoltunk egymással, nagyon jó volt veletek, és két hét múlva elment nyugdíjba.

– Azóta nem is repült? Nem tért vissza mondjuk a sportrepüléshez?

– Nem. Minden megmozdulásunkra kijött, ami a volt RNA-sokkal kapcsolatos volt. Büszke volt arra, hogy a munkatársa alapította az ország első magán repülőiskoláját, a Centro-Plane-t. A Goldtimer Alapítvány összes fontos rendezvényén ott volt, Marikával, a feleségével. De repülni nem akart, azt mondta, hogy ő már repült untig eleget... Nem tudom, hány ezer órája volt, de rengeteg, és az összes kisgépes típussal, a helikopterekkel is: MD-500-assal is, Kamovval is.

– Hogyan zajlott a budaörsi megemlékezés?

– Hozzá illően szép volt. A körépületben volt a ravatalozó, elbúcsúzott tőle Hegedűs Dezső, a Magyar Repülő Szövetség egykori főtitkára, Katona Sándor műrepülő világbajnok, az egykori tanítvány, és Pokoraczki András, a Nyíregyházi RSZ-bázis egykori főpilóta-igazgatója, valamint egy református pap.

Ernő bácsinak az volt a kérése, hogy a hamvait ne szórják szét a repülőtérre, mert nem szeretné, ha a birkák taposnák, hanem azt mondta: „Ha a Fedőék elvinnének egy körre, az jó lenne...” A felesége, Marika, az unokája és a református pap beszállt az egyik repülőgépünkbe, és három repülőtéren, Dunakeszin, Határhegyen és Farkashegyen beköszöntek és ledobtak néhány szál virágot, hogy emlékezzenek Ernő bácsira. Budaörsön is volt egy áthúzás. Talabos Gábor vezetésével Tökölről és érkezett egy szép kötelék: egy Zlin 226-ös, egy 526-os és egy műrepülőgép, és ők köszöntek el Ernő bácsitól, bemutatva néhány figurát.

Megérdemelte a szép búcsúztatást, mert óriási ember volt. Elvesztettünk valakit, akiről azt mondhatjuk, emberileg, szakmailag egyaránt pótolhatatlan. Rengeteg kollégája jött el, és mindenki azt mondta: sajnos csak ilyenkor találkozunk, az a baj, hogy a halál hozza össze a repülőembereket is, pedig nem így kellene lennie. Találkoznunk kellene többször, mert nagyon megy az idő.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek