Elsőajtózás és ellenőrzés – a BKK válasza

iho   ·   2013.10.29. 17:06

A világ több nagyvárosában sikerrel alkalmazott irányított utasáramlás (a járműveknek felszállásra csak egy, leszállásra a többi ajtaja is használható) a BKK, és a jegyüket megváltó utasok érdeke is – áll a közlekedési csúcsszerv friss sajtóközleményében. Az eredményességet mutatja, hogy a növekvő jegyárbevételek miatt nem volt szükség tarifaemelésre az utóbbi időben, valamint csökkent az utazási feltételeket be nem tartók és a bliccelők száma.

A járművezetők képzésébe beletartozik a jegy- és bérletfajták ismerete, valamint jutalékot kapnak az eladott jegyek után is. Az elmúlt hetekben végzett ellenőrzések azonban komoly hiányosságokra derítettek fényt – amit a szakszervezetek is szóvá tettek. A BKK ezen ellenőrzési kampányt kivéve már összesen 1,4 millió forint kötbért szabott ki a szolgáltatókra az elsőajtózás szabályaival kapcsolatos hiányosságok miatt.

Az új járművezetőket a munkahelyre belépéskor, a régebben a BKV-nál és a többi szolgáltatónál dolgozókat pedig évi ismeretbővítő képzésen oktatják, az ellenőrök 26 órás bővített képzést kapnak.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek