Elveszett és megtalált, vagy meg nem talált

iho   ·   2013.04.22. 17:00
cim3

Ezer poggyászra már csak 8,893 elveszett jutott 2012-ben, a javulás 1,78 százalék, hangzik a SITA jelentése. A légiközlekedési kommunikációs cég szerint a javuló adatok értékét emeli, hogy közben a globális utasszám is alaposan megemelkedett, és tavaly már közelítette a 3 milliárdot.

Ugyancsak jó jel, hogy az elveszett poggyászok közül is kevesebb tűnik el átszálláskor, hangzik a jelentés. A javulást a koncentrált iparági erőfeszítések magyarázzák, nyilatkozta a SITA elnöke, Francesco Violante, beleértve a csomagkezelésre fordított beruházásokat és az új eljárások bevezetését. Ennek tudható be, hogy immár a hatodik egymást követő évben sikerül a forgalom növekedése ellenére csökkenteni az elveszett poggyászok számát.

Azért az adatok így is eléggé megdöbbentőek: 2012-ben összesen 26,04 millió bőrönddel volt probléma, ezek közül 82,9 százalék késve érkezett meg a célállomásra, a feltört vagy sérült poggyászok aránya csaknem 13, a végképp elveszett vagy ellopottaké (csak) több mint négy százalék.

Violante szerint a poggyászkezelés ma már fontos eleme az utaselégedettségi mutatóknak, ugyanakkor ha az előrejelzések szerint 2016-ra a forgalom eléri az évi 3,6 milliárdot, ez azt jelenti, hogy nagyon komoly további erőfeszítések szüökségesek a csomagkezelés javítására a reptereken, a légitársaságoknál.

Mint arról az iho/repülés korábban beszámolt, a tavalyi javulás 650 millió dolláros megtakarítást jelentett a légitársaságoknak, vagyis az „elkezelt” poggyászok számának csökkenése kemény érdek a légiközlekedés valamennyi partnerének.

A javuló adatok feletti örömöt azonban némiképp csökkenti, hogy az új módszerek, technológiák, a nagyobb odafigyelés mellett az elveszett poggyászok számának csökkenése a légiközlekedés szerkezetváltásának is betudható. Egyre nagyobb a diszkont-társaságok forgalma, ami annyit jelent, hogy a low-cost politika terjedésével maguknak a poggyászoknak a száma is csökken, hiszen miközben az utasszám emelkedése elsősorban ennek a szférának köszönhető, ez az a repülési mód, amely plussz díjakkal éppenséggel arra készteti a légiutasokat, hogy egyáltalán ne adjanak fel poggyászt.

Ugyancsak fontos tényező lehet a diszkont társaságok térnyerése abból a szempontból is, hogy a poggyászkezelés legkényesebb mozzanata elmarad: a low-cost utasok ugyanis rendszerint nem szállnak át, tehát nincsenek olyan feladott poggyászaik, amelyek járatváltáskor tünhetnek el vagy maradhatnak le a következő gépről egy forgalmasabb légikikötőben.

Kapcsolódó hírek