Eredmények, meg egy kis kedvesség a repülőtéren

iho   ·   2014.02.21. 10:00
cim3

Hagyományosan a január és a február a leggyengébb forgalmú hónap a légi közlekedésben, a Budapest Airport számára mégis nagyon jól kezdődött az év: növekednek az utasszámok, közel telt házasan közlekedik a járatok nagy része, és javulnak a teljesítménymutatók, írja közleményében a reptérkezelő.

Különösen az utasforgalmi növekedés számottevő az év kezdetén. Mind a hagyományos, mind a diszkont-légitársaságok hozzájárultak az erős évkezdethez, ami 7,1 százalékkal több utast jelentett, összesen 850 ezer 450 utast 2014 első hét hetében. Egyes légitársaságoknál jelentős, két számjegyű forgalomnövekedés áll a statisztikák mögött. Az úgynevezett load-factor, vagyis az egy járaton eladott ülőhelyek aránya 2,4 százalékkal javult tavalyhoz képest.

Az erőteljes növekedéssel egyre nagyobb az igény a repülőjegyek iránt, amit tavaly ősz óta regisztráltak a Budapest Airportnál. A mostani, 7,1 százalékos növekedés kétszerese annak a 3,2 százalékos növekedési rátának, amelyet a Repülőterek Nemzetközi Szövetsége (Airports Council International, ACI Europe) erre az évre prognosztizál Európára. A növekedés motorja kétségtelenül a keleti piacokon található, és különösen dinamikus Oroszországban és Törökországban. Az orosz és a török nagyvárosokkal naponta több Aeroflot-, Turkish Airlines-, UTair- és Wizz Air-járat köti össze Budapestet.

„Szorosan együtt dolgozunk légitársasági partnereinkkel azon, hogy megtartsuk és tovább erősítsük ezt a pozitív fejlődési irányt az év folyamán” – mondta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. Hozzátette: „Úgy látjuk, hogy nagyon nagy kereslet mutatkozik a repülőjegyek iránt mind a diszkont, mind a hagyományos szektorban. Mindezt elősegíti az is, hogy a magyar gazdaság az európai átlagot meghaladó mértékben fejlődik, növekednek a beruházások, élénkül az üzleti élet, és egyre bővül a turizmus is.

A légi közlekedés nagyon gyorsan reagál a GDP-növekedésre Magyarországon éppúgy, mint más európai országokban – méghozzá a növekvő jegyeladásokkal. A Budapest Airport járathálózata már most is nagyon sok értékes úti célt kínál, új járatokat és desztinációkat nyitunk rövidesen, vagy nagyobb járatsűrűséget tudunk kínálni utasainknak a meglévő útvonalakon” – olvasható a közleményben Jost Lammers nyilatkozata.

Mindeközben a BA speciális Valentin-napi szolgáltatással kedveskedett az utasoknak. A meglepetés alapötlete az volt, hogy a repülőtéren a szeretteiktől búcsúzkodó utasok sokszor nehéz és fájdalmas pillanatokon mennek keresztül, amelynek a vége minden esetben az elszakadás. Az elutazók magukra maradnak a tranzit területén, az itthon maradottak pedig szeretteik, barátaik nélkül hazaindulnak.

A repülőtér Valentin-nap alkalmából három napon keresztül egy kis meglepetéssel próbálta enyhíteni az ideiglenesen szétszakadt párok, családok szomorúságát. A hozzátartozóktól vett búcsú pillanatai után a lesben álló hoszteszek felajánlották az itthon maradt családtagoknak, barátoknak, hogy egy rövid kis videós üzenetet küldhetnek az utazónak, akik ekkor már mit sem sejtve útban voltak a beszállókapu felé.

A repülőtér munkatársai ezután megkeresték az utast a beszállókapunál, és lejátszották nekik a szeretteik által küldött rövid videót, sőt egy apró ajándékot is átadtak. A kampány azonnal rendkívül népszerűvé vált: három nap leforgása alatt több száz megható és kedves üzenetet közvetített a repülőtér az elutazóknak, és ugyanennyi ajándék is gazdára lelt „búcsú utáni búcsúként” a beszállókapuknál várakozó utasoknál.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek