Favonat Szécsényből

Vörös Attila   ·   2012.12.20. 16:30
IMG_0017__121219_Rarospuszta__742352__400

A téli időszakban többnyire megszaporodnak a fafeladások a vasúton. Ilyenkor sokszor ott is rakodnak, ahol egész évben nem. Az egyik ilyen állomás Szécsény, ahonnan a tavalyi télen indultak először fával rakott tehervonatok. Aztán tavasz óta nem volt semmi mozgás egészen decemberig - 19-én már a harmadik rakott favonat indult el Szécsényből Ipolytarnócon át Losonc felé.

Ráróspuszta megállóhelyen halad Nógrádszakál felé az üres favonat<br>(fotók: Vörös Attila)

A szerelvények különlegessége, hogy Szlovákia felé távoznak, ráadásul az egész gördülőállomány északi szomszédunké, a szlovák vagonokoat szlovák dízelmozdonyok húzzák. A teherforgalomtól mentes Balassagyarmatnak így nem kell megküzdenie a tehervonat elhúzására képes mozdony kiadásával, a térség központjában ma már egyébként is a Bézékkel tolató Kisdácsia a legcombosabb jármű.

Ludányhalásziban a rakott szerelvény. Elkél az élén a két Kocúr ereje

A teherforgalom Ipolytarnóc és Nógrádszakál között rendszeres és aktív, a szlovákok tranzitvonatai szinte mindennaposak a 78-as vonal északi felén, lásd korábbi írásunkat. A szécsényi rakodással már csak Balassagyarmat és Szécsény közt nem jár tehervonat, ez valószínűleg sokáig így is marad.

Szécsény felé folytatja útját az üres vonat

Mivel Szécsény állomáson nincs kellő mennyiségű vágány, az üres-rakott szerelvény cseréje kicsit körülményesen zajlik. Az Ipolytarnócon belépett üres vonat Nógrádszakálig megy, ahol a gépeket leakasztják. A Kocúrok mozdonyvonatként döcögnek el Szécsényig, ahol fölveszik a rakott vonatot, majd Nógrádszakálig továbbítják. Szakálban aztán az üres szerelvény élére áll az egyik gép, és elhúzza azt Szécsénybe. A szécsényi tolatás után gépmenetben visszatér Nógrádszakálba a mozdony, majd a rakott vonat élére áll és elhúz Losonc felé.

A szécsényi tolatás után a két gép együtt húzta el Nógrádszakálból a rakott favonatot

Kapcsolódó hírek