Fejlődő utastájékoztatás Dél-Alföldön

iho   ·   2014.05.08. 19:00
00k

Egy EU-projekt eredményeként a négy dél-alföldi volán társaság olyan komplex rendszert vezetett be, amely a regionális és országos menetrend szerint közlekedő autóbuszjáratokon a korszerű forgalom-irányítást és utas tájékoztatást biztosítja – számol be a fejlesztésről a Tisza Volán Életképek áprilisi száma. A rendszernek köszönhetően a valós idejű közlekedési információkat az utasok interneten és mobiltelefonról is elérhetik, így már az utazás előtt tudakozódhatnak a várt busz érkezéséről.

A beruházás megvalósítása 2012 augusztusában kezdődött, kivitelezését a Delta Systems Kft. végezte. A projekt két szakaszból állt: a 2012 végén lezárult fordulóban a rendszer hardver és szoftver elemeit szállították és telepítették a szakemberek. A projekt megvalósításának második részében feltöltötték valós adatokkal, tesztelték a már addig is használt Volán szakmai rendszerekkel való adatkapcsolatot, valamint be is üzemelték a rendszert.

A Tisza Volán mellett a Bács és a Kunság Volán buszait is felszerelik a modern utastájékoztató rendszerrel<br/>(fotó: Könözsi Gábor)

A négy volán társaságnak (Tisza, Bács, Körös, Kunság) más és más szerepe volt a rendszer megvalósításában - tájékoztatott Káity Károly, a Dél-Alföldi Közlekedési Központ cégcsoporthoz tartozó Tisza Volán Zrt. forgalomfejlesztési és koordinációs igazgatója. A négy cég egy közös menetrendi adatbázist alakított ki, amelyben a régiót érintő összes autóbuszjárat menetrendi adatait rögzítették.

A „Forgalom-irányítás, utas tájékoztatás és értékesítés-fejlesztés a dél-alföldi régió Volán társaságainál” címen futó fejlesztés összesen 350 millió forintba került, a beruházás az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. Az EU-támogatás összege 284 millió forint volt.

Az immáron közel fél éve működő rendszernek három fő eleme van: az első maga az OBU, a buszokon lévő fedélzeti egység. Az informatikai rendszer a Volánok 550 autóbuszát műhold alapú helymeghatározással (GPS- szel) követi és veti össze az előrehaladásukat a hivatalos menetrenddel. Képes rögzíteni az autóbusz mozgásának és működésének paramétereit, például a sebességét, azt, hogy az ajtók nyitva vannak-e, vagy hogy „sietésben", avagy késésben van-e a jármű.

Ezeket az információkat GPRS alapú adatkapcsolaton keresztül juttatja el a központba. Az autóbuszvezetők is ezen a csatornán keresztül kapják meg a forgalomirányító diszpécserek utasításait. A pontos helyzetre vonatkozó információk alkalmasak arra, hogy segítségükkel előre lehessen jelezni, hogy tartják-e az egyes járatok a menetrendjüket, és ha szükséges, akkor a diszpécser beavatkozhat.

A buszokon elhelyezett fedélzeti egység (OBU) közelről<br/>(fotó: Tisza Volán)

A rendszer második „pillére" az utastájékoztatás. A rendszer a közlekedő autóbuszokról érkező információ és a hivatalos menetrend összevetése alapján automatikusan vezérli az utas tájékoztató eszközöket: az állomások monitorjait, az információs terminálokat, az internetes és mobiltelefonos utas tájékoztatást, a buszok viszonylati kijelzőit. Az utastájékoztatási rendszerek internetről, weboldalon keresztül, valamint mobiltelefonról is elérhetők, magyarul, angolul, és vakoknak, gyengén látóknak is olvasható módon.

A weboldal egyben térképes utazástervező program is, amely valós idejű adatokból dolgozik: látni lehet, hol tart éppen az adott busz, van-e eltérés a menetrendhez képest. A kiszemelt járat könnyebb felismerése érdekében még a jármű rendszámát is kiírja. Akár egy megállóhelyre is rá lehet keresni, meg lehet nézni, milyen csatlakozások, átszállási lehetőségek érhetők el az adott helyszínről. De nemcsak az adott pillanatra, hanem bármelyik időpontra lehet utazást tervezni. Az ontime utastájékoztatás pedig egy olyan mobiltelefonos applikáció, amelynél a rendszer beazonosítja a telefon helyét és a legközelebbi megállóra kínál fel információkat, de kizárólag a DAKK járataira vonatkozóan.

A projekt harmadik részéhez az eszközök tartoznak: utastájékoztató monitorok, terminálok, valamint az autóbuszok első és oldalsó viszonylati kijelzői.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek