Feküdjön le Budapesten, keljen fel Splitben idén nyáron is!

iho/vasút   ·   2023.04.08. 09:00
00_adria_ic

Ezen a nyáron is elindul a horvát tengerpartra, Splitbe a MÁV-Start éjszakai járata, az Adria Intercity. A 2022-ben a The Guardian által Európa tíz legjobb vasúti élményutazása közé választott járat június 9-étől szeptember 30-áig heti három alkalommal közlekedik fekvőhelyes, háló- és étkezőkocsival. A tavalyi évhez képest újdonságként – főszezonon kívül is – heti háromszor közlekedik a vonat június 17-éig az előszezonban, majd pedig augusztus 28-ától az utószezonban. Budapestről minden kedden, pénteken és vasárnap, Splitből minden hétfőn, szerdán és szombaton indul az Adria Intercity.

Az Adria Intercity fedélzetén 2021-ben a járványhelyzet ellenére is 5500 utast üdvözölt a vasúttársaság, ám tavaly megduplázódott az utazásszám, 11 ezer 900-an választották a közvetlen vasúti élményutazást Budapest és Split között. Harmaduk, közel 4300 utas a magasabb kategóriájú, komfortosabb hálókocsikba váltott jegyet.

Idén az utazás még kényelmesebbé és zavartalanabbá válik a határellenőrzés megszűnésével. Horvátországban pedig a későbbi érkezések és a korábbi indulások adnak lehetőséget több pihenésre az utazás alatt. Az intercity Split központjába érkezik, az óváros és a kikötő közvetlen szomszédságába. A 789 kilométeres táv nagy részét át lehet aludni, így az utazás nem lesz fárasztó a család, a társaság egyetlen tagja számára sem. A járat minden kocsija légkondicionált, a fülkékben konnektorok is vannak.

(fotók, térkép: MÁV)

Az Intercity Budapestről 18:45-kor indul, a Balaton déli partján haladva éri el az országhatárt, majd Zágrábot elhagyva vág neki a Dinári-hegységnek, ahol a tengerszint felett közel 900 méter magasan fekvő hágók leküzdése után ereszkedik le a tengerpartra, Splitbe 9:44-kor érkezik. Visszafelé, Splitből a vonat 17:55-kor indul, Budapestre másnap 9:35-re érkezik. Az IC-re Budapesten (Keleti pályaudvar és Budapest-Kelenföld) kívül Székesfehérváron, Siófokon, Fonyódon, Balatonszentgyörgyön, Nagykanizsán és Gyékényesen lehet felszállni, illetve hazafelé leszállni.

Ebben a szezonban sem hiányzik majd a vonatból a magyar vasút egyik legelegánsabb étkezőkocsija, amelyben az Utasellátó széles étel- és italkínálattal vár mindenkit egy kellemes reggelire vagy vacsorára. A hálókocsiban utazók a reggelijüket itt vagy a fülkéjükben is elfogyaszthatják. A kocsi a mintegy tizenöt órás utazás teljes ideje alatt nyitva tart, így a társaságra, beszélgetésre vágyók a többi utas zavarása nélkül is kellemesen tölthetik estéjüket. Emellett minden utast este ásványvízzel és édességgel, reggel pedig meleg itallal, gyümölcslével és reggelivel kínál a vasútvállalat.

A csendes futású kocsikból áll járaton mindenki megtalálhatja a neki megfelelő szolgáltatást, akár a kedvező ár, akár a minőség a legfontosabb. A hat- és négyágyas fekvőhelyes kocsikba már személyenként 39 eurótól elérhetőek az ajánlatok. A párokat és a kisebb családokat az egy-, két-, és háromágyas hálókocsi-fülkékbe már 54 eurótól foglalhatók jegyek.

Külön kedvezményeket kínál a MÁV-Start a családok számára a már 6–15 éves korú gyerekeknek is igénybe vehető, 31 eurótól elérhető gyerekjegyeknek köszönhetően. A nagyobb családoknak, csoportoknak, baráti társaságoknak 209 eurótól nyújtanak ajánlatot, egy teljes fekvőhelyes fülke is foglalható akár hat főre.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek