Felavatták az új Airbus új gyártósorát

iho/repülés   ·   2012.10.24. 09:00
cim2

Jean-Marc Ayrault francia miniszterelnök és Fabrice Brégier, az Airbus elnök-vezérigazgatója avatta fel az Airbus új gyártósorát, ahol az európai cég új típusa készül majd, mindeközben Toulouse-ban már két prototípust építenek, az egyiket földi terhelési próbákra, a másikat már repülésre.

A tervek szerint az A350 XWB 2014-ben áll forgalomba, a most avatott, 74 ezer négyzetméteres összeszerelőről 1500 ember munkája révén 2018-tól havonta tíz gép gördül majd ki.

Az ünnepség egyik dísze az első repüólőképes 350-es frissen festett vezérsíkja volt<br>(fotók: Airbus)

Brégier elsősorban az új típusban megjelenő innovációs elemeket emelte ki, az A350 szavai szerint a  világ legfejlettebb utasszállítója, majd bejelentette: az összeszerelő csarnok Roger Béteille nevét viseli. Béteille az Airbus egyik alapítója, az első Airbus-gép, az A300 kifejlesztésének, majd az A320-as akkor utasszállítóknál egyedülálló fly-by-wire rendszerének kulcsfigurája volt, akit ma is sokszor egyszerűen így szólítanak: Mr. Airbus. Maga a névadó az ünnepségen az európai nemzetek együttműködéséről beszélt, aminek döntő szerepe volt abban, hogy az Airbus mára „a világ legnagyobb és vezető repülőgépgyártója” legyen.

Az ünneplők megtekintették a jövő évi földi tesztekre készülő első 350-est, amelynek már összeszerelték a teljes törzsét, csatlakoztatták a szárnyait és a függőleges vezérsíkját. Az első repülőképes példánynak a törzsét szerelték már össze, de már a csarnokban vár a csatlakoztatásra a szárny, a frissen festett függőleges és a vízszintes vezérsík is.

Törzs a törzsben: így érkezett a Beluga fedélzetén az A350-es elülső szekciója

Az Airbus közleménye emlékeztet arra, hogy az A350 XWB a jelenlegi hasonló nagyságú gépekhez képest 25 százalékkal jobb üzemanyag-hatékonyságot ígér, és ugyancsak ekkora mértékben javul a gyártó szerint az üzemeltetés hatékonysága. A gép 70 százalékban könnyű anyagokból, kompozitokból és új fémötvözetekből készül. 15 580 kilométeres vonalakon repül majd, altípustól függően a szokásos háromosztályos berendezésben 270, 314, illetve 350 utassal.

Nem mindenütt ünnepelték ilyen lelkesedéssel az új típus gyártósorának avatását. A The New York Times arra emlékeztetett, hogy mindössze két hét telt el a nagy kudarc, a megafúzió, vagyis az EADS és a BAE systems összeolvadásának leállítása óta, ami megnövelte volna az európai gyártó képességeit és jelenlétét az amerikai piacon. Az A380-as óriás után ez az első új típusa az Airbusnak, a 380-as három évet késett, és „a kultúraközi és ipari diszfunkcionalitás” szimbóluma lett, ami az Airbusnak hatmilliárd dollárba és 10 ezer álláshely elvesztésébe is került.

Mr. Airbus, Roger Béteille beszél a róla elnevezett gyártócsarnokban

A cég azonban a szakértők szerint sokat tanult az akkori kínlódásból, az új Airbus-főnök nagyon keményen elkötelezett a hasonló hibák elkerülése mellett, de a program költségének emelkedését a most valószínűsíthető 17 milliárd dollárra egyelőre ő sem tudta leállítani – állítja az amerikai napilap.

Az elemzés azt érzékelteti, hogy a 350-es fejlesztése és gyártása hasonló problémákkal terhes, mint ami a Boeing 787-esét hátráltatta. Sikerült viszont kijavítani azt a hibát, ami miatt a szárnyakat mind ez idáig csak kézzel sikerült összeszerelni, nem működött Broughtonban az erre kifejlesztett automata rendszer.

Az első öt gép szárnyait kézzel kellett összeszerelni

A The New York Times megkérdezte az iparág egyik legnevesebb szakíróját: Richard Aboulafia szerint az új típus forgalomba állításának reális időpontja nem 2014, hanem 2015 közepe, az igazi problémák pedig a fejlesztési programok előrehaladásával jelentkeznek.

Kapcsolódó hírek