Felszabadul az Esterházy-kastély környezete

iho   ·   2018.01.17. 16:15
fertodkislid

Nyolcszáznegyvennégy millió forintos beruházás keretében mentesítik a fertődi Esterházy-kastély bejáratát a forgalom alól. A 85-ös főutat a településsel összekötő 8518-as út a Béke utca–Szabadság utca kereszteződésnél kap egy új körforgalmat. Innen indul el északnyugati irányba a most kiépítendő új útvonal, ami aztán hétszáz méter múlva körforgalommal csatlakozik be az Ausztriába vezető, 8531-es jelű Pomogyi útba – közölte a Magyar Építők. A körforgalmak és az új út mellett a Pomogyi út mentén a közvilágítást is kiépíti a nyertes Swietelsky Magyarország Kft. A 8518-as és a 8531-es csomópontjában a fő haladási irány módosítása miatt ívkorrekció, a buszöblök, a gyalogátkelőhely és a közvilágítás megtervezése, engedélyezése, illetve kivitelezése várható, és a jelenlegi kerékpárutat is átépítik a csomópontoknál.

A térképen zöld színnel jelenik meg az új nyomvonal (fotó: Magyar Építők)

A 2010-es évek elején vetődött fel először, hogy a Fertő-parti településeket összekötő út fertődi kastély előtti szakaszát tehermentesíteni kell. Fertőd önkormányzata 2016-ban elhatározta, hogy módosítja a településszerkezeti tervet és a helyi építési szabályzatot. A módosítás oka az volt, hogy a 8518 jelű országos mellékút elhalad a kastély bejárata előtt, emiatt az 1766-ban elkészült műemlékegyüttes további fejlesztése ellehetetlenült. Ráadásul a nagy forgalom miatt a terület balesetveszélyessé vált.

Hasonló, a kastély környezetét zavaró közúti közlekedés halad át a keszthelyi Festetics-kastély parkján. A parkot az 1980-as évek óta kettészelő közút „eltüntetését” a városvezetés régóta szorgalmazza, mert akkor körbejárható lenne a kastély hatalmas ingatlanegyüttese. A ma nagyrészt elhanyagolt területet a honvédség használta. 2017-ben kormánydöntés született egyebek mellett a parkot kettészelő út kiváltására és az azzal összefüggő munkálatokra. A beruházás jelentős része a forgalom Bécsi kapu útra irányítása, a park két részének összevonása, majd 2019–2020 között a Pál utca megszüntetése lesz.

Fertődön a kastély bejáratát mentesítő új nyomvonal az Esterházy-kastélyhoz tartozó északi kerten húzódik, amely jelenleg mezőgazdasági művelés alatt áll. A beruházás kapcsán nemcsak a kastély előtti terület szabadul fel, a bejárattal szemben lévő Gránátosház, mely egykor az Esterházyak hercegi őrsége számára épült, valamint az északi kertek immár szabadon megnyílnak a kastély felé.

Az új nyomvonal az Esterházy-kastélyhoz tartozó északi kerten halad majd (fotó: fertod.hu)

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek