Ferihegyi fejlesztések: már épül az új móló és a szálloda

iho   ·   2017.02.16. 13:45
cim

Intenzív fejlesztési programról kapott szerkesztőségünk összefoglalót a Budapest Airporttól, az utasszám és a légiáru-forgalom emelkedése 2017 elején is folytatódik, és a növekvő kereslet alapozza meg a repülőtér-üzemeltető által tervezett fejlesztési projektek egész sorát.

– A Budapest Airport újabb és újabb légitársaságokat hoz a magyar fővárosba, meglévő partnerei pedig 2017-ben is új desztinációkat jelentenek be, növelik a járatsűrűséget, bővítik kapacitásukat és járathálózatukat. Nem sokkal az easyJet új amszterdami járatának elindítása után a következő hetekben további járatindításokról szóló bejelentésekre számítunk – mondja Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója, hozzátéve, ezért indult el a 160 millió eurós (mintegy 50 milliárd forintos) repülőtér-fejlesztési programon, a BUD 2020-on.

A régi pálya a 31-es küszöb felől<br>(fotók. Budapest Airport)

Tehát az újdonságok: megkezdődött a tízezer négyzetméteres utasmóló kivitelezése az építési terület előkészítésével. A projekt húsz hónapot vesz igénybe a 2B Terminál forgalmi előterén. Az új móló tíz, C kategóriás (Airbus A320-as vagy Boeing 737-es) keskenytörzsű légijármű, vagy három szélestörzsű (elsősorban hosszú-távú járatokat teljesítő Airbus A330-as vagy Boeing 777-es) és négy C kategóriás repülőgép egyidejű, utashídon keresztül történő kiszolgálását teszi majd lehetővé. A móló összesen huszonhét különböző beszállítási opciót nyújt, hiszen a buszos beszállítást is támogatja, és biztosít gyalogos be- és kiszállítást kiszolgáló kapukat is, a légitársaságok eltérő igényeihez igazodva. Az új épületrész egyúttal megnöveli az útlevél-ellenőrzés területét az érkező utasok részére. A móló kivitelezője a KÉSZ Zrt., a repülőtér bevált partnere, amely korábban a központi terminál-részt, a SkyCourtot építette 2009. és 2011. között, írja a reptérkezelő.

Új cargolétesítmények az 1-es terminál közelében

Az új repülőtéri szálloda kivitelezése is jó ütemben halad a 2B Terminállal szemközt a földi oldalon, ahonnan alig két perces sétával lehet eljutni a terminál épületéhez. A négyemeletes ibis Styles Budapest Airport Hotel 145 szobával, tágas konferenciaközponttal, étteremmel, valamint külön parkolóval várja majd vendégeit.

Idén a Budapest Airport hozzávetőlegesen ezer új parkolóhellyel bővíti parkolói kapacitását, 4600 fölé emelve ezzel az összes rendelkezésre álló repülőtéri parkolóhely számát. Az utasok kényelmét szolgáló tíz új check-in pult kialakítása már folyamatban van a 2B Terminálon, az épület középső részén, lehetővé téve egyúttal a nem-schengeni terminál légioldali területének átalakítását is, amelynek keretében megújulnak az itt található éttermek, és átsétálós kialakításúvá (úgynevezett walk-through rendszerűvé) válhat a duty-free üzlet, hogy az utasok részéről jelentkező egyre növekvő kereslet könnyebben kielégíthető legyen.

A reptéri szálló elhelyezkedése

Az új check-in pultok valamint a vendéglátó- és kereskedelmi egységek május végére készülnek el, még a nyári utazási szezon előtt. Az utasok addig a Heinemann Duty Free központi egységében intézhetik a felszállás előtti bevásárlást, hiszen a 2B-n az útlevél ellenőrzés után egy ideig erre nem lesz módjuk.

Március első felében lezárják a három kilométer hosszú 1-es futópályát (13R/31L), burkolat-karbantartási munkálatok miatt. A futópálya mintegy 900 méter hosszúságú földetérési zónájában a teherbíró burkolatot alkotó betonlemezek cseréjére kerül sor, hogy a repülés biztonsága a legmagasabb szintű legyen a következő évtizedekben is. A futópálya felújítási munkálatai várhatóan május végére, még a csúcsszezon előtt be is fejeződnek. A Budapest Airport addigra a gyorsforgalmi út és a vasúti sínek mentén húzódó régi repülőtéri kerítés cseréjét is befejezi.

A bádogváros helyén épülő móló fantáziaképe, előtérben a szélestörzsűek állóhelyei

Nyár elején átadják a TNT új raktár- és iroda-létesítményét az integrátor cégek számára kijelölt területen az 1-es Terminál közelében. A projekt eredményeképpen az integrátorok tovább javíthatják szolgáltatásaik színvonalát, hiszen a rájuk bízott küldeményeket a lehető legkorszerűbb repülőtéri létesítményben kezelhetik majd. A TNT-bázis átadását követően annak tőszomszédságában a DHL Express részére is új logisztikai létesítmény készül el, amellyel a repülőtéren működő DHL-részlegek száma háromra emelkedik. A DHL Express mintegy 400 munkahelyet hoz a repülőtérre. A dedikált légiáru-szállító társaságok részére a Budapest Airport megkezdte egy új, jelentős raktár- és iroda-komplexum, a Cargo City megvalósításának előkészítését is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Mentés

Kapcsolódó hírek