Gázolás és biztberhiba miatt káosz a ceglédi oldalban

iho/vasút   ·   2017.12.08. 14:43

Péntek délben Üllő és Vecsés között egy vasúti átjáróban egy Nyugati pályaudvarról Monorra tartó személyvonat egy gépkocsi trágyát szállító utánfutójával ütközött össze. Az eddigi vizsgálatok szerint a fény és félsorompó jól működött, a közút felé tiltó jelzést adott. A balesetben nem sérült meg senki, de a műszaki mentés és a helyszínelés miatt a vonatok a szakaszon csak egy vágányon közlekedhettek. A nagyobb késések elkerülése érdekében a monori személyvonatokat ideiglenesen lemondták, a zónázó vonatok álltak meg minden állomáson és megállóhelyen.

Piros pötty piros pötty hátán még három óra környékén is. A késések már csak késő estére fogyhatnak el

A helyzetet azonban tovább súlyosbította, hogy a Vecsés és Monor közötti szakaszon a biztosítóberendezés is meghibásodott, ami miatt a vonatközlekedés jelentősen lelassult, vonattorlódások alakultak ki. A Budapest–Cegléd–Szeged, illetve a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza vonalon közlekedő vonatoknál hatvan-száz perces késések is kialakultak.

A fennforgás miatt a Nyugati pályaudvar és Cegléd között valamennyi vonat felármentesen vehető igénybe péntek délután öt óráig. A menetrendszerű közlekedés várhatóan az esti, késő esti órákra állhat helyre.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk!Klikk, és like a Facebookon!

 

Kapcsolódó hírek