Győr: leálló megállók

iho/közút   ·   2012.08.21. 08:31

Ebben az évben több mint félmilliárd forint jut Győrben az utak karbantartására, felújítására, amelynek egyik részét a lakóutcaprogram 320 millió forintos kerete adja, másik részét pedig az önkormányzati utak üzemeltetéséért felelős Győri Útkezelő Szervezet által összeállított, 214 millió forintos szakmai terv alkotja.

Máthé-Tóth Péter, az útkezelők műszaki vezetője a következő hetek menetrendjét a Kisalföldnek foglalta össze. Eszerint az Ipar utca Puskás Tivadar utca és Ipar utcai felüljáró közötti szakaszán a külső sáv felújítása szerdán kezdődik. A buszmegállóhelyek tartósabb, a nyomvályúsodással szemben ellenállóbb bazaltbeton burkolatot kapnak. A két megállóhely a beton kötése miatt legalább három hétig nem üzemel.

– Jövő hét végén adjuk át a munkaterületet az építőknek a Zemplén utcában a Bácsai út és Körtöltés út között. A munkakezdéssel megvárjuk az utcában hagyományos, magánkezdeményezésre szervezett utcabált, azt követően kezdünk dolgozni. Erről a szervezőkkel egyeztettünk – mondta Máthé-Tóth, hozzávéve: szeptemberben elkezdődik a Köztelek utca 1–5. szám előtti szervizút felújítása, ezt követően fognak hozzá a kivitelezők a Táncsics út 33–41. számok mögötti szervizút kiépítéséhez, és fel lesz újítva a Mogyorós út–Törökverő út–Homoksori út csomóponti szakasza.

– A közlekedőktől türelmet és megértést kérünk, hiszen egyszerre több szakaszon is figyelemmel kell lenniük a munkaterületen dolgozókra. A tömegközlekedést érintő változásokról, arról, hogy a szünetelő megállók mikor működnek újra, időben tájékoztatjuk az utasokat – mondta Máthé-Tóth Péter.

Kapcsolódó hírek