Hajóroncsokkal megrakott uszály futott be Amszterdam kikötőjébe

iho/hajózás   ·   2023.08.20. 18:00
os35

Az egy éve szerencsétlenül járt OS 35 útja két és fél hétig tartott a Fjord fedélzetén Gibraltártól a második legnagyobb holland kikötőig.  

Az OS 35 ömlesztettáru-szállító maradványai a minap érkeztek meg Amszterdamba, alig egy évvel azután, hogy a teherhajó szerencsétlenül járt Gibraltárnál. A 178 méteres, több mint 35 ezer tonnás OS 35 tavaly augusztusban, röviddel a kifutása után ütközött a lehorgonyzott Adam LNG tankernek. Utóbbi csak kisebb károkat szenvedett, ám az OS 35 orrésze léket kapott, és a hajó éppen Gibraltár egyik népszerű strandja előtt gyakorlatilag elsüllyedt.

A mentési művelet ez év elején indult. Első lépésben eltávolították a balesetes hajó acélcsövekből álló rakományát, majd megtisztították az egy téli viharban kettétört hajótestet az időközben rárakódott üledéktől. Ezután következett a kiemelési művelet, amely során a farrészt újra úszóképessé tették, míg az orrészt láncokkal és drótkötelekkel hozták olyan helyzetbe, hogy abból emelhessék át a Fjord fedélzetére. A holland Koole Contractors félig merülő, számos speciális feladatkörben használható uszálya július 28-án indult el terhével Gibraltárból Hollandiába. A Fjord rendkívül figyelemre méltó, kiváló tengerjáró tulajdonságokkal felvértezett konstrukció, hatezer négyzetméter hasznos rakfelülettel, négyzetméterenként 25 tonna teherbírással.

Az OS 35 maradványait a körforgásos gazdaság eljárásaiban jártas, zöld újrahasznosítással, kármentesítéssel foglalkozó DECOM Amsterdam dolgozza fel.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek