Hajózhatóvá válik a Sió, hajók hagyják el a Balatont

MTI/iho   ·   2014.03.04. 12:22

A Balaton magas vízállása miatt péntek óta folyamatosan nyitják a Sió-csatorna elején található zsilipet. A vízeresztést 127 centiméteres vízállásnál kezdték meg, amely 17 centiméterrel magasabb volt az üzemi maximumnál. A tó vízállása keddig érdemben nem változott, mivel az eresztéssel párhuzamosan a vízgyűjtő terület befolyóiból folyamatosan érkezik a vízutánpótlás. Utoljára három évvel ezelőtt volt hajózható a Sió.

A zsilipet csak fokozatosan lehet kinyitni, így időbe telik, hogy elegendő víz kerüljön a csatornába. Több hajó is készenlétben áll, hogy elhagyja a tavat, vagy eljusson a Balatonhoz. A lehetőséggel a tóparti önkormányzatok tulajdonában lévő Balatoni Hajózási Zrt. három hajója is élni kíván. A társaság szeretné a Balaton (eredeti nevén Beloiannisz) nevű, régi motoros hajóját leengedni a Sión. A hajó fél évszázadig egyik jelképe volt a Balatonnak, és zászlóshajója - a rendszerváltás előtt a legnagyobb rendezvény-, illetve diszkóhajója volt - a balatoni flottának. Egy évtizede kivonták a forgalomból, majd egy ideig teljes, majd részleges műemléki védettséget élvezett. Tervezték, hogy bemutatóhellyé alakítják, de annyira korrodálódtak a lemezei, hogy jelentős felújításra szorul. Ám most megoldódni látszik a sorsa, jelentkezett egy olyan, hajókat üzemeltető budapesti cég, amely hajlandó az ipartörténeti emléket megmenteni, felújítani.

A hajózási cég leengedi a Sión, és eladja a szerkezetében meggyengült, a tavi hullámverést már nem bíró, de folyami hajózásra még alkalmas Györök nevű vízibuszát is. A tervek szerint majd a Sión felfelé vontatva juttatják el a Balatonhoz a Beatrix nevű kibelezett, orosz gyártmányú hajótestet, amelynek felújítását, újjáépítését a hajózási társaság fogja elvégezni a siófoki kikötőben, és amelyhez hasonló két hajótest már üzemel a cég flottájában.

Az önkormányzati társaságon kívül két vállalkozó is élni kíván a lehetőséggel, hogy hajóit a Sión juttassa el, illetve távolítsa el a Balatonból. Azt, hogy pontosan mikor és mennyi ideig válik hajózhatóvá a Sió-csatorna, egyebek közt a hajózási közlönynek kell tudatnia, az esemény előtt minimum öt nappal.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek