Még többen utaztak a Balatonnál, kevesebb késés mellett
Az idei szezon számokban.
A magyar vasúti közlekedés egyik legnagyobb aktuális kihívása a balatoni nyári szolgáltatási szint megfelelő ellátása. Az új szakminisztérium azonnali célja volt, hogy az elvégzett pályamunkák mellé jobb menetrend, erősebb üzemirányítás és gyorsabb haváriakezelés társuljon. Az eredményekről Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter számolt be Facebook-oldalán.
A déli és északi parti, vagyis a 30-as és a 29-es számú vonalakon, valamint a fővárosi Déli pályaudvaron, összesen körülbelül 27 kilométeren történt beavatkozás, több mint egymilliárd forintból.
A 30-as vonalon, Székesfehérvár és Lepsény között háromezer tonna ágyazatot rostált a MÁV, 1400 méternyi sínt és negyven betonaljat cseréltek, 18 kilométeren és számos kitérőn végeztek szabályozást. Ennek köszönhetően több helyen megszűntek a lassújelek és visszaállt a százhúsz kilométer/órás pályasebesség.
Az északi parton 2,8 kilométernyi sínt cserélt a vasúttársaság, 1100 tonna ágyazatot rostáltak és pótoltak, hét kilométeren szabályozták a pályát. A pályaállapotok javítása a turisztikai szezon után is folytatódik: ezen a héten Balatonfüred és Tapolca, október 19-e és 22-e között pedig Székesfehérvár és Balatonfüred között cserél síneket és ágyazatot, épít át és szabályozza is a vágányszakaszokat, váltókat a vasúttársaság. A munkálatok nyomán lehetővé válik a Badacsonytomaj és Badacsonytördemic-Szigliget között jelenleg érvényben lévő, negyven kilométer/órás ideiglenes lassújel megszüntetése, így megbízhatóbbá válik a forgalom, javul a menetrendszerűség.
A Déli pályaudvaron a szezont megelőzően, két márciusi hétvégén végeztek sín-, alj-, ágyazat- és váltókarbantartást, felsővezeték-javítást, alagút- és támfalvizsgálatot, peronfelújítást. A szezont követően is történt a tavaszihoz hasonló átfogó karbantartás, ez az elmúlt hétvégén zajlott.
A jobb vasúthoz nem elég a pálya, adatalapon finomhangolták a balatoni menetrendet és megerősítetták a zavarkezelést is: nagyjából húsz településen, több mint hatvan helyszínen álltak készenlétben pótlóbuszok, éjjel-nappal.
A késéseket illetően idén nyáron összességében jelentősen javult a helyzet. Az északi parti vonal pontossága a tavalyi 65 százalékról 72-re javult a legforgalmasabb hetekben.
Mindeközben egyre többen utaztak vonattal a Balatonhoz: a helyjegyes járatokon a főszezonban 1 millió 227 ezer 969 utazást regisztráltak, ami 54 ezerrel, 4,6 százalékkal több, mint tavaly. Az utószezonban további 192 ezer utazás történt, ez 4,3 százalékos növekedés.
A főszezonban 73 ezer 626 kerékpárhelyjegy fogyott, 6,5 százalékkal több, mint egy éve. A Jégmadár expresszek kerékpárhelyeinek kihasználtsága már 96,5 százalékos volt.
Az Utasellátó által nyújtott fedélzeti vendéglátás is erősödött: a Balaton Intercity étkezőkocsijaiban 17, a Kék Hullám IC bisztrókocsijaiban 36 százalékkal történt több vásárlás; hot dogból majdnem 7500, üdítőből pedig több mint tízezer fogyott.
Vitézy kiemeli: a magyar vasút problémáit nem lehet megoldani egyetlen nyár alatt, de az idei balatoni szezon megmutatta, hogy célzott pályakarbantartással, adatalapú menetrenddel és jobb üzemirányítással lépésről lépésre, mérhetően lehet javítani a szolgáltatáson. Ezt a szemléletet viszik tovább országosan és a 2027-es költségvetés tervezése során is.
(Nyitóképünkön Balatonfüred állomása dróntávlatból, Henschellel, Flirttel, Traxx-szal. Kép forrása: Hegyi Zsolt MÁV-csoport-vezérigagató Facebook-oldala)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!