Hajszálrepedések a kötőelemen: 787-es szárnyprobléma

iho   ·   2014.03.11. 14:30
cim6

Összesen negyvenhárom Dreamliner szárnyait kell átvizsgálni egy most felfedezett hiba miatt, amelyet az amerikai repülőgépgyártó egyik legfontosabb beszállítója, a 787-esek szárnyait készítő Mitsubishi Heavy Industries berkeiben követtek el, és amelyet Boeing közleménye úgy foglal össze, hogy egy munkaszakasz megváltoztatása következtében hajszálrepedések keletkeztek a szárny belső részében, azoknak a kötőelemeknek egyikén, amelyek a szárny kompozit-borítását kapcsolják a szárny belső szerkezetéhez.

A hiba felfedezésekor a Mitsubishi azonnal vizsgálatot indított és egyben megváltoztatta a technológiai folyamatot. A Boeing szerint az érintett gépek száma negyvenhárom, de már átadott, légitársaságoknál repülő gépeket nem érint a probléma. A hajszálrepedések a két amerikai összeszerelő helyszínen, Everettben és Észak-Charlestonban, illetve a japán gyártóhelyen lévő elemeken vannak.

A Boeingnak azért kellemetlen a probléma, mert a cég épp most tornázta fel a többéves, jelentős részben ugyancsak beszállítói problémák által okozott csúszás után a kompozit-építésű utasszállítók kibocsátását havi tíz példányra.

A Boeing szóvivője elismerte, hogy az ügy hatással lesz a gépek kibocsátására. A Mitsubishi ugyanakkor viszonylag jól vizsgázott a történetben, hiszen még sikerült azelőtt leállítani a hibás folyamatot, hogy a hajszálrepedéses bordával épített példányok kikerültek volna a forgalomba.

A 787-es történetét, mint arra egyebek mellett a gyártóhoz közel álló Seattle Times is emlékeztet, végigkísérték a hasonló hibák, például amikor rosszul rögzített kötőelemek és szigetelések estek a gép egyik üzemanyagtartályába.

A mostani probléma a 787-esekkel foglalkozó autentikus blog szerint a 151-estől a 193-as gyártási számú gépig érinti a Dreamlinereket, számos légitársaságnak kell tehát gépenként vagy két hetes csúszásra számítania, köztük van a LOT, a Japan Airlines, a Hainan, a Kenya, a Qantas, a Norwegian, a British és a United is. Az érintett társaságok egyike a Norwegian, amelynek jelenleg három 787-ese repül és még 2014 első felében további négyet tervez forgalomba állítani, és a diszkont cégek között úttörő módon kiterjesztett nagy hatótávolságú hálózatot ezekkel tartja fenn, ugyanakkor az első példányok viszonylag sűrű meghibásodásai miatt komoly vitája volt a gyártóval. Most mintha a Norwegian megértőbb lenne, a hajszálrepedéses ügyről azt mondja, néhány hetes türelmi időt mindig belekalkulálnak az átvételekbe, és töretlen a bizalmuk a Boeing és a gépei iránt.

Az ügyben érintett 787-esek közül tizenegy még most vár a végszerelésre, tizennégy van épp az összeszerelő soron Everettben és Charlestonban, hét pedig már az átadás előtti végső folyamatokon esik át éppen.

Mint arról az iho/repülés is beszámolt, hasonló problémákkal kellett szembesülnie 2012-ben az európai vetélytársnak is, az Airbus A380-as óriásgépén ugyancsak a borítást tartó elemekkel volt gond. Az Airbus szárnyügye azért volt talán kellemetlenebb a gyártóra és az üzemeltetőkre nézve, mert nemcsak átadás előtti példányokat érintett, hanem sok olyan gépet, amely már a légitársaságoknál szolgált, ezért a szükséges feltárási és javítási munkálatok elvégzésére ezeket a kétszintes gépeket egy időre ki kellett vagy ki kell vonni a forgalomból, illetve annyival meghosszabbítani az amúgy esedékes komolyabb karbantartásokat, amennyi idő ennek a szárnyproblémának a javításához szükséges.

Mivel a 787-esek esetében olyan hajszálrepedésekről van szó, amelyeket elkészült, de még a törzshöz hozzá nem szerelt szárnyrészekben találtak, illetve olyan gépeken, amelyek még nem repültek, gyakorlatilag kizárt, hogy fáradásos hibáról legyen szó. A probléma tehát kizárólag egy jól behatárolt gyártási anomáliára vezethető vissza, és csak egy bizonyos szárnyborda tartóeleménél lépett fel. Ennek ellenére a Boeing nemcsak az ominózus 2. számú, hanem az összes szárnybordát megvizsgálja az érintett gépeken, amihez viszont le kell szerelni a teljes szárnyborítást. Mindenesetre épp mert átadott gépnél nincs probléma, ebben az ügyben a légügyi hatóság nem adott ki előírást, direktívát az üzemeltetőknek.

A Boeing ezzel együtt reméli, hogy idén a korábbi terveknek megfelelően sikerül száztíz Dreamlinert átadni a légitársaságoknak.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek