Használt gumiabroncsokat hasznosító üzem épült Szolnokon

MTI/iho   ·   2017.05.04. 14:46

Mintegy 620 millió forintos fejlesztési költséggel használt gumiabroncsokat hasznosító üzem épült Szolnokon. A tényleges termelés az engedélyek beszerzését követően a tervek szerint idén júliusban–augusztusban indul. Nagy Zoltán, az egyik konzorciumi tag, a debreceni székhelyű Oláh Gumiszerviz Kft. gazdasági vezetőhelyettese az MTI-t csütörtökön arról tájékoztatta, hogy az üzem elsősorban a kft. telephelyein leadott, valamint a kiemelt partnerektől begyűjtött gumiabroncsokat dolgozza fel. A tervek szerint az évi minimum 3000 tonna hulladékot felaprító szolnoki üzemben elsőként darálékot állítanak majd elő. Az üzem kapacitása ennél nagyobb lesz. Magyarországon évente 65–70 ezer tonna használt gumiabroncs keletkezik. A darálékból piacképes végterméket állítanak elő. A konzorcium rendelkezésére áll a technológia, amellyel a műanyag és gumi keverékéből fröccsöntéssel különféle termékek készíthetők.

A cég nyolcvankét embert foglalkoztatott 2016 végén, a szolnoki üzem beindításával az alkalmazottak száma az átszervezések miatt idén nem fog nőni, mert tavaly bezárták egy-egy telephelyüket Kaposvárott és Pécsett. Utóbbi településen idén is terveznek egy telephely-bezárást, amely során kilenc embertől kénytelenek megválni. Emellett egy negyedik – budapesti – telephelyen jelentős átalakításokat hajtanak végre a hatékonyabb erőforrás-gazdálkodás érdekében.

A szolnoki üzemben viszont a további fejlesztéseket követően, hosszú távon jelentős létszámigény jelentkezhet. Az Oláh Gumiszerviz Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2016-ban 4,5 milliárd, 2015-ben 4,1 milliárd forint volt.

A másik konzorciumi tag, a logisztikai lánc összeállításában részt vevő Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. készítette a hulladékabroncs szállítását és tárolását regisztráló és nyomon követő szoftverrendszert, amely hatékonyan támogatja a hatósági jelentések elkészítését is. Ez a kft. a felelős az új termék technológiájáért is, feladata a végtermék kikísérletezése és az új felhasználási lehetőségek felkutatása. A harmadik, neve elhallgatását kérő konzorciumi partner feladata a logisztikai lánc támogatása, a mérés és az adatgyűjtés.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek