Hétfőtől újra utazhatunk KISS-szel

iho/vasút   ·   2020.08.18. 19:00
elso_utasforgalmi_kiss02

Augusztus 24-én Budapest és Szob között újraindul az utasforgalmi próbaüzem az emeletes motorvonatok egyik példányával.

Újra útnak indul a MÁV-Start kétszintes KISS motorvonatainak egyik példánya: a jármű a 70-es számú Budapest-Nyugati–Vác–Szob vasútvonalon kezdi meg az utasforgalmi próbaüzemet, menetrend szerint közlekedő járatokon.

A következő járművel várhatóan szeptemberben kezdhetik meg a próbákat, már a Budapest-Nyugati–Cegléd–Szolnok (100a) vonalon.

Az új emeletes motorvonat az előzetes vizsgálatokat, teszteket követően, a szükséges engedélyek birtokában kezdte meg márciusban az utasforgalmi próbaüzemet. Azt azonban alig egy nappal később meg kellett szakítani a kialakult járványügyi helyzet miatt: a gyártó Stadler azonnali hatállyal hazarendelte a Magyarországon dolgozó külföldi munkavállalóit. Ennek következtében az utasforgalmi próbaüzemhez szükséges műszaki felügyeletet nem tudták ellátni, így a forgalomba állítási folyamat több hónapnyi késést szenvedett.

A 100a vonalon jelenleg is nagy erőkkel zajlik a Nyugati pályaudvar és a Városligeti elágazás közötti szakasz felújítása, mely augusztus végéig tart. Többek között ezért is választották a szobi vonalat az újraindításhoz. A munkálatok befejezését, valamint a második, menetrend szerinti közlekedésre felkészített KISS beüzemelését követően szeptember közepétől a ceglédi vonalon is lehet majd utazni az emeletes motorvonatokkal.

(Hétfőtől újra forgalomba áll az egyik elkészült KISS, de most Szob felé. A ceglédi oldalban még két–három hetet várni kell ahhoz, hogy a Vörös Attila által készített képhez hasonlók készüljenek)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek