Hetvenöt elektromos csuklóst szállít az MAN Svédországba

iho   ·   2021.09.06. 12:00

Tavaly mutatkozott be az MAN elektromos buszának csuklós változata, a sorozatgyártása idén indult be, az első megrendelés szintén Svédországból érkezett; méghozzá Uppsalából egy tucat járműre. Most a francia székhelyű Keolis rendelt első körben hetvenötöt; ezekből hatvanat Göteborgban, tizenötöt pedig Stockholmban állítanak majd forgalomba 2022 második és negyedik negyedéve között. A szerződés opciójának keretében további 75 elektromos csuklós is lehívható 2023-ig.

A buszokat nyolc részből álló, 640 kWh-s akkupakkokkal szállítják, a töltés csak a garázsokban lesz lehetséges, tehát végállomási pantográfos megoldásra itt nincs mód. Érdekesség, hogy a csuklósok B és C tengelye is hajtott lesz, ami csúszós úton jobb menetdinamikát, egyébként pedig hatékonyabb visszatöltést eredményez. A hatótávról és az akksik élettartamáról sajnos nem szól a fáma, azt viszont
lehet tudni, hogy a szerződés értéke 150 millió Euró és 10 évre köttetett.

Göteborg egyébként 2030-ra az összes városi buszát szeretné elektromosra cserélni, ennek érdekében tavaly Decemberben már forgalomba is állítottak 145 elektromos csuklós Volvót.

(A kép és a szöveg forrása: neoplan.se)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek