Hordógurítás a Mosoni-Duna hídján

Zöldi Péter   ·   2017.12.07. 08:45
mosonihordo0

A 813-as út Győrt keletről fogja elkerülni, az utat a Strabag Általános Építő Kft., Hódút Kft. és Strabag AG együtt építi. Az út három szakaszban épült, az első szakaszt 2015-ben, a másodikat 2016 végén adták át. A legújabb útszakaszon a kisebb hidak építése már befejeződött, a harmadik, befejező szakaszon a legnagyobb kihívás a Mosoni-Dunát átívelő új híd, amelynek acélszerkezetét még az ősszel tolták helyére. Erre a hídra került most fel a pályalemez, ezért hétfő délután a kivitelezők ünnepélyes hordógurítást rendeztek.

Gurul a hordó, kattintva nyílik a galéria a magyarepitok.hu felvételeiből!

A hordó régi történetet szimbolizál, amelyben a hídépítő az ördöggel kötött szövetséget, hogy segítsen az építésben és ne omoljon össze a szerkezet. A segítségért cserébe az elsőként átkelő lelkét az ördög kapta meg, így a leleményes hídépítők először mindig egy hordót küldtek át a hídon. Kultúrarajongók kedvéért: Enyedi Ildikó 1994-es filmjében, a Bűvös Vadászban is megjelenik a hídépítést segítő ördög motívuma, itt először egy csiga mászik át az új hídon, erre mondja a csalódott ördögöt játszó Vallai Péter az elhíresült mondatot: „Csigalélek nem jó!”

A 813-as út nyomvonalán egyébként szépen végigkövethetők a Győr-környéki közúthálózat esetlegességei, átgondolatlanságai. Az M1-es autópálya eredeti nyomvonala Győrt északról kerülte volna meg, feltehetően környezetvédelmi megfontolásokból fakadóan ez a nyomvonalat azután – az 1-es útig elkészült félpályát is feladva – elejtették, a továbbépült autópálya Győrt dél felől kerüli meg. Amennyiben az eredeti elképzelés valósul meg, a 813-as útra jelenlegi formájában nem lett volna szükség, hiszen a Szlovákiát érintő tranzitforgalom már a várostól északra rácsatlakozott volna az autópályára. A most kialakuló úthálózat a várostól keletre érdekes párhuzamosságokat ad, amely jól mutatja, hogy az átfogó hálózatalakítási koncepció hiánya, a korábbi döntések folyamatos átértékelései, az erre adott reakciók milyen esetlegességekhez vezetnek.

A 813-as út nyomvonala (forrás: NIF Zrt.)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek