Ismét az Astrától vesz villamosokat Arad

iho/vasút   ·   2019.06.19. 18:00
400px_aradivili

Arad városának vezetése a napokban kötött szerződést az Astra Vagoane Călătorival. A megállapodás értelmében huszonnyolc villamost épít meg a szintén aradi vasúti gyártó a következő négy év során. A 46 millió 150 ezer euró, vagyis körülbelül tizennégy és fél milliárd forint értékű beszerzés költségeit a 2014 és 2020 közötti Regionális Operatív Programból finanszírozzák – jelenti a Railway Pro.

Újabb huszonnyolc villamost vesz Arad a helyi Astra Vagoane Calatori vasúti gyártótól (fotó: transira.ro)

Első ütemben tizennyolc villamos érkezhet. A fennmaradó tíz szerelvényhez uniós forrásokat pályázott meg az aradi önkormányzat, de ha mégsem sikerülne EU-s pénzhez jutni, helyi forrásokból fizetik majd ki a járműveket.

A járműbeszerzésen kívül felújítást is tervez a város közlekedési társasága, a CTP Arad: a meglévő 138 villamos közül húsz korszerűsítésére készülnek közbeszerzést kiírni, 2025-ig ötvennégy tuja fog megújulni. Ezzel a helyi lakosság mennyiségét tekintve Romániában a százhatvanezres Aradon lesz a legtöbb villamos.

Arad 2014-ben már vásárolt a helyi gyártótól villamosokat, akkor hat Imperio típusú járművet rendeltek 8,4 millió euróért, vagyis bő két és fél milliárd forintért.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek