Hatvan új Škoda-villamost vásárol Pozsony
A negyvenkilenc méter hosszú, kétirányú villamosok háromszáznyolcvannégy utas befogadására alkalmasak.
A negyvenkilenc méter hosszú, kétirányú villamosok háromszáznyolcvannégy utas befogadására alkalmasak.
A 250 millió euró értékű beruházás közbeszerzéseit még idén tavasszal ki is írják.
A kelet-ukrajnai város öt háromszekciós szerelvényt vásárol a hazai Tatra-Yugtól.
A Tramwaje Śląskie a Pesától negyven, a Modertrans Poznańtól pedig tíz kocsit szerez be az interurbán hálózatra.
A róla elnevezett ösztöndíj idei átadásával együtt a Momén bemutatták a Lengyel Istvánról és munkásságáról szóló új könyvet is.
A horvát főváros negyven NT2400-as kocsit vásárol a Končar KEV-től, az elsőt a napokban vehették át.
A BKK feltételes közbeszerzési eljárást indított a vonal legalább nyolc megállójának átépítésére és korszerűsítésére.
Forgalomból kivont autóbuszok kijelzőit helyezik újra üzembe rajtuk.
Az Európai Beruházási Bank (EIB) 10,6 millió eurónyi hitelt nyújt az ukránoknak.
A hazai Belkommunmas (BKM) húsz T811 sorozatú, alacsonypadlós járművet szállított le a fehérorosz fővárosba.
A korszerű, alacsonypadlós jármű egyelőre utasok nélkül közlekedik, és akkor állhat utasforgalomba, ha a kifogástalanul teljesíti a közlekedési hatóságok által előírt ezer kilométeres próbafutást.
Az erdélyi város tizenhárom kétrészes, alacsonypadlós szerelvényt vásárolt a Durmazlartól.
A Budapesti Közlekedési Központ a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó utasforgalmi igényekhez igazodó közlekedési rendet vezet be, a korábbi évekhez képest több járatot indítva.
A BKV és a BKK fotósmenetet szervez három fényjárművel a december 27-éről 28-ára virradó éjszakára. Mivel minden évben nagy az érdeklődés a fotósmenet iránt, az idén három időpontban is lehet regisztrálni.
Akik a sűrű adventi időszakban nem tudták megtekinteni a különleges játékvillamost, azoknak jó hír: a jármű Vízkeresztig marad Budapest karácsonyi díszbe öltözött belvárosában.