Elindult a BKV ünnepi fényflottája, már van fényhajó is!
Hét feldíszített és kivilágított járművel megkezdte ünnepi köreit a BKV fényflottája.
Hét feldíszített és kivilágított járművel megkezdte ünnepi köreit a BKV fényflottája.
Újabb szakaszába lép a dél-pesti villamoshálózat fejlesztésének tervezése. A Budapesti Közlekedési Központ kihirdette, ki készítheti el a térség közlekedésfejlesztési projektjeit előkészítő, illetve megalapozó tanulmánytervet, amelynek célja, hogy műszaki és forgalmi szempontból megvizsgálja a Dél-Pesten tervezett fejlesztéseket és ezek egymásra gyakorolt hatását.
Bár a színes kockákból épült Lego Vilin nem lehet utazni, vidám megjelenésével rendkívüli látványt nyújt. A világszinten is egyedülállónak számító építményt a Deák Ferenc téren lehet megcsodálni az adventi időszakban.
A Hárman a pályán YouTube-csatorna beszélgetett a két BKV-dolgozóval németországi élményeikről.
A fővárosi rendezvények miatti lezárásokhoz kapcsolódóan változik az érintett BKK-járatok közlekedése is: több villamos- és buszjárat módosított útvonalon közlekedik kedden és szerdán.
Szombaton tartja idei utolsó nyílt napját a BKV. Ezúttal a Ferencváros kocsiszín nyitja meg kapuit a látogatók előtt.
Tizennegyedik alkalommal is megnyitotta kapuit a Berlin Messén a világ legnagyobb vasúti szakkiállítása és -vására. Škoda-újdonságok, kínai közúti villamos, Stadler-innovációk – és még néhány esemény szeptember 25-éről.
„1884 óta az utasok szolgálatában” – száznegyven éves a DKV, ennek alkalmából szeptember 29-én, vasárnap rengeteg programmal várják az érdeklődőket az ingyenes DKV Napon.
Tizennegyedik alkalommal is megnyitotta kapuit a Berlin Messén a világ legnagyobb vasúti szakkiállítása és -vására. Hidrogénüzemű villamos, akkumulátoros motorvonat és tolatómozdony – a szeptember 24-ei eseményekből szemlézünk.
Az osztrák főváros 2015-ben láthatta vendégül a villamos Európa-bajnokságot, ami most tíz év elteltével ismét visszatér, még szélesebb körű nemzetközi részvétellel, világbajnokságként.
Ismét elröppent két év, így idén is összegyűlik Berlinben a vasútipar színe-java szeptember 24-e és 27-e között. Némi ízelítő.
Apad az áradó Duna, a héten várhatóan több vonalon is helyreállhat a közlekedés a fővárosban.
Szeptember 21-én és 22-én a társaság Deák téri és szentendrei múzeuma ingyenesen látogatható, szombaton pedig a legendás Ferenc áramátalakító is megnyílik a nagyközönség előtt.
A 19-es és a 41-es villamosok közlekedése is módosult a Duna magas vízállása okán.
A horvát főváros a hazaira szavazott, másfél évtized óta ezek az első új villamosok a hálózaton.