Ismét járnak a vonatok a Fejér megyei Kulcsnál

MTI   ·   2012.04.10. 13:54

Megindult a vasúti forgalom 13 órától a Fejér megyei Kulcsnál, ahol a vonat reggel halálra gázolt egy férfit – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.

Németh-Kész Mónika elmondta: fél tizenegykor kapták a jelzést, miszerint a kulcsi vasúti átjáróban gyalogost gázolt a Budapest-Déli pályaudvarról Dunaújvárosba tartó vonat. A helyszínelés idején az érintett szakaszon nem közlekedtek a vonatok – tette hozzá.

A szóvivő azt mondta: dunaújvárosi rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az esetet.

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.