Jegesvödör légiakciók

iho   ·   2014.08.27. 16:15
cim

Az amerikai bemutató pilóta, Bruce Bohannon is stílszerűen tett eleget a kihívásnak, a vödröt a hevedere és az inge közé erősítette, így az önöntözéshez nem kellett más, mint egy határozottan megrepült looping.

A spanyolországi esetről újabb fontos részletet közöltek, méghozzá azt, hogy a gép, amelyből az 1500 liternyi vizet a belga fotósra dobták, mindössze hét méter magasan eldotta ki a vizet, ez is magyarázza, miért gondolták úgy a helyszínre érkező mentők először, hogy nincs esélye a túlélésre az illetőnek.

Korábban írtuk:

A jeges-vizes kihívás-őrület újabb áldozata, szerencsére nem túl veszélyes sérülésekkel, az a belga állampolgárságú férfiú, aki egy spanyol kisrepülőtéren óhajtotta megöntözni magát mindenki mást túlszárnyaló módon, a szó szoros értelmében.

Az 51 éves, Spanyolországban élő fotós, Bruno Brokken ugyanis egy olyan ismerősével fogott össze a látványos jótékonykodási akció érdekében, aki amúgy egy magántulajdonban lévő tűzoltó repülőgép pilótája, és aki az Ice Bucket Challenge keretében kedves barátját egy teljes töltésnyi vízzel, vagyis 1500 literrel öntözte vagy inkább bombázta meg Empuriabrava repülőterén, és a szemtanúk szerint ez azért túl soknak bizonyult az önkéntes áldozatnak.

Az alacsonyan végrehajtott vízibombázás a kórházban végződött, ahová első jelentések szerint kritikus állapotban, helikopterrel szállították a belga fotóst. A mentők súlyos belső sérülésekre gyanakodtak, majd végül kiderült, hogy a férfi gyakorlatilag megúszta a kalandot.

Ezt az adagot az illető nem biztos, hogy túlélte volna

A híradások egy része archív felvételeket mellékel az esethez a Bombardier CL-415-ös légcsavaros-gázturbinás vízibombázóról, de a helyszínt és az ügyet alaposabban ismerő spanyol lapok kisebb, tűzoltásra is használható mezőgazdasági gépek fotóit mellékelik, amelyek az egyébként leginkább ejtőernyősök használta reptéren állomásoznak. És ez a valószínűbb, ugyanis abban megegyeznek a híradások, hogy a gép a teljes vízmennyiséget a belgára engedte, de ez egy CL-415-ös esetében meghaladta volna a hat tonnát.

Ugyancsak az aviatikához köthető annak a fiatalembernek az önöntözése, aki ezt egy drón segítségével hajtotta végre, a helikopterszerű gépecskére ő maga akasztotta rá a vödör jégkockás vizet, majd a tökéletesen végrehajtott akció során a szerkezet pontosan a delikvens fejére ürítette a vödröt.

Csak áttételesen köthető a repüléshez, mindenesetre a Ryanair nagyhírű vezére sem maradhatott ki az őrületből, Michael O’Leary a társaság kiképzőközpontjánál hajtotta végre az akciót, pontosabban valóságos vizes vesszőfutást élt át, ugyanis nem egy, hanem tíznél több vizesvödrös öntözésben volt része a Ryanair akadémia hallgatói és oktatói részéről.

O’Leary ugyanakkor a legnagyobb európai társaságok, az Air France, az IAG és a Lufthansa vezéreit hívta ki, öntözzék-öntöztessék meg magukat ők is a jótékony akcióhullám részeseiként, hogy ezek az urak elfogadták-e O’Leary kihívását, arról egyelőre nincs hír.

Ugyancsak nincs hír arról, megvalósult-e már az első Ice Bucket Challange akció a világűrben. A Virgin Galactic űrrepülőtéren összegyűlt személyzet a saját megöntözésekor nemcsak a jövő Földön lévő űrhajósait, hanem a Nemzetközi Űrállomás személyzetét is kihívta. Szakértők szerint ugyanakkor ennek teljesítése komoly nehézségekbe ütközik, a súlytalanság állapotában, saját kohéziója révén kisebb-nagyobb gömbökben mozgó víz ugyanis súlyos bajokat, hibákat okozhat az űrállomás érzékeny rendszereiben.

Hely még lenne az állomáson az önöntözésre, de a dolog kockázatosabb, mint máshol

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.