Június helyett július elején indulnak a BKK hajói

iho/hajózás   ·   2012.05.18. 10:30

Hosszú ideje terítéken van: a BKK új járatok elindításával bevonja Budapest tömegközlekedésébe a hajózást. Az új szolgáltatásról 2011 végén tájékoztatta a közvéleményt a BKK. Tavasszal azonban nem tudtunk még konkrétumokat a hajók menetrendjéről és pontos útvonalukról sem, így sejthető volt, hogy a június eleji határidő nehezen lesz tartható.

Május 10-én az Origo írta meg, hogy öt hajót már felújított az üzemeltető BKV, de június elején még nem indul el a menetrend szerinti forgalom, csak az év harmadik negyedévében. Az Index legfrissebb információi szerint mindössze egy hónapot csúszik a start, július elsején már megindulnak az első hajók a Rákóczi híd és Újpest között.

A felújított hajók 20 percenként közlekednek majd csúcsidőben, menetidejük völgymenetben körülbelül 45 perc, hegymenetben egy óra. Használatuk a Budapest-bérlettel ingyenes lesz.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Rákosrendezői karbantartás: pipa!

MÁV/iho   ·   2025.07.28. 08:45

Befejeződött a komplex pályafelújítás, ismét a korábban megszokott menetrend szerint járnak a vonatok. Július 28-ától több éjszakai járatot vehetnek igénybe az utasok az esztergomi és a veresegyházi vonalon is.