Készülnek a 350-ezresek, jön a tízezredik Airbus

iho   ·   2016.10.13. 13:45
cim2

Nem lesz különösebb gond a 350-es új, hosszú törzsű változatának berepülésével, az első prototípust már az erre a negyedévre tervezett szűzfelszállásra készítik elő, és kikerült a festőhangárból már a következő két gép is.

A Toulouse–i csarnokból kigördülő gépek közül az elsőnek már a helyén vannak a hajtóművei, egyébként mindkét gépen látszik, hogy a típusnak nagyon jót tett a törzs meghosszabbítása, nemcsak gazdaságossági, de esztétikai szempontból is, az ezres XWB-k szebbek, csinosabbak, mint az alapváltozat.

Igaz, lassan majd kialakulhat akár ennek a típusnak az esetében is az a váltás, ami több más, manapság készült új gépnél megfigyelhető, vagyis hogy a később kibocsátott hosszabb, nagyobb kapacitású változat lesz egyre kedveltebb a társaságok körében és a megrendelések többsége már ezekre a variánsokra érkezik. Sőt, egyre gyakoribb, hogy menet közben módosítják a szerződéseket a nagyobb gép érdekében, így döntött például a dél-amerikai LATAM, és az Air Lease is.

Az MSN59 gyári jelzésű első tesztpéldány az Airbus hagyományos gyári színeit viseli egy hatalmas 1000 felirattal a farokrészen, hasonló kialakítású a harmadik, MSN71-es példány, míg a második gép olyan jellegzetes fekete-fehér „karbon-kompozit” festést kap, mint az eredeti 350-es prototípusok egyike.

Az első ezres lesz alaposan beműszerezve, míg a második már igazi kabinbelsőt kap, ezzel a géppel tesztelik a kondi-rendszert, ez a gép végzi a hosszú távú repüléseket és a vonalpróbákat. A hosszabb törzsű XWB rendelésállománya eddig 195 példány, a Qatar a legnagyobb vásárló 37 géppel, a United 35-öt kötött le, a típusból eddig összesen 41-et állítottak forgalomba a légitársaságok.

És minden bizonnyal egy 350-es lesz a főszereplője az Airbus péntekre várható nagy ünnepségének is, a festés egyértelműen jelzi, hogy a Singapore Airlines következő XWB-je lesz az Airbus által átadott tízezredik repülőgép.

(fotó: Flightradar24)

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.