Két új EC135-ös: kiegészült a légimentő flotta

MTI/iho   ·   2014.10.28. 13:45
cim

(fotók: MTI/Marjai János)

Október 29-étől az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) mind a hét mentőhelikopter-állomásán olyan gépek szolgálnak, amelyek megfelelnek az európai uniós követelményeknek – mondta a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. ügyvezetője igazgatója a Szentesre és Debrecenbe kerülő légi járművek budaörsi ünnepélyes átvétele alkalmából.

Gorove László kiemelte, minden gép két hajtóművel rendelkezik, de meghibásodásuk esetén egy hajtóművel is képesek a feladat végrehajtására. A két utolsó, a szentesi és a debreceni bázis légi járműveinek cseréjével teljessé vált a gépállomány korszerűsítése, ezzel Magyarország megfelel az unióban október 29-étől életbe lépő szabályozásnak.

A váltás nélkül az érintett mentőhelikopterek – AS-350-esek, amelyeket még II. János Pál pápa 1991-es magyarországi látogatásakor vásárolt az OMSZ – már nem repülhettek volna lakott terület fölött. A most üzembe álló két Airbus Helicopters EC135 típusú helikoptert az állami tulajdonú kft. sikeres közbeszerzést követően, az osztrák HeliAir Gmbh-tól 2016 márciusáig bérli.

A balatonfüredi, budaörsi, sármelléki, pécsi, szentesi, miskolci és debreceni bázisról felszálló hét helikopter évente 2500 mentési feladatot lát el.

Mint arról az iho/repülés korábban beszámolt, augusztus végén zárult a két helikopterre kiírt tender, a mentők számára a lehető legmegnyugtatóbb eredménnyel. Korábban ugyanis olyan hírek terjedtek, miszerint a kormány egy közös típussal akarta volna megoldani a honvédség, a rendőrség és a mentők helikopter-szükségletét, ez azonban óhatatlanul olyan nagyobb gép beszerzésével járt volna, amelyet a mentők sokkal nehézkesebben használnának, mint a kisebb, de a célnak mindenképpen megfelelő, a helyszínen a sérült közelében leszállni képes, kis rotorátmérőjű EC135-öst.

A gépnek alacsony a zajszintje, ugyancsak csökkentett a vibrációja, amely mentőfeladatok ellátásakor különösen fontos lehet. Tágas és a célra méretezett a kabinja, könnyű a beteg beemelése akár a hátsó kinyitható részen, akár a nagyméretű oldalsó csúsztatható ajtón keresztül.

A Fenestron-rendszer erősen növeli a gép biztonságát a földön, sokkal kisebb a veszélye annak, hogy a pörgő farokrotor bajt okozzon, mert burkolat védi. Ugyancsak fontos szempont volt, hogy a típushoz adottak az üzemeltetési feltételek, nem kell változtatni a kiképzésen, nem kell új típusra átképezni a személyzetet, nem kell nagyobb hangár a tároláshoz, karbantartáshoz.

Portálunk korábbi értesülései szerint a két gép bérleti díja – 2016. március 10-éig – 682 millió forint. Ezek az EC-135-ösök nem vadonatúj, hanem használt helikopterek, ami azonban egyáltalán nem korlátozza az üzemeltetésüket.

Ezeknek a gépeknek ugyanis – szemben például az orosz típusokkal – nincs élettartam-limitjük, állapot szerint történik a karbantartásuk, a modulok cseréje. A bérleti szerződése tartama alatt a többi gépre vonatkozó szerződéshez hasonlóan ezt a két gépet is helyettesíti a bérbeadó, ha valamelyik 24 órán túli javításra szorulna.

Az Airbus Helicopters szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében jelzi, hogy az EC135-ös világszerte elterjedt típus, az egyik legstrapabíróbb gép, amely sokféle feladat végrehajtására bevethető. Saját kategóriájában az EC135 képes a legnagyobb tömeget szállítani, egyetlen üzemanyag-felvétellel nagyobb távolságot képes megtenni, mint piaci versenytársai közül bármelyik. A gép egyaránt jól használható magas hegyekben és extrém forróságban.

A típusból több, mint ezer példány repül a világban, amelyek eddig 2 millió 600 ezer órát töltöttek a levegőben. Két hete számohattunk be például arról, hogy Kína fővárosában üzembe helyezték a kontinensnyi ország első igazi, a feladatra készült új mentőhelikopterét: a Pekingben szolgálatot teljesítő gép ugyancsak egy EC135-ös.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk!Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Ne mássz a vonat tetejére, életveszélyes és tilos!

MÁV/iho   ·   2024.03.20. 09:00

Ismét egy fiatal életébe került Budaörsön, hogy vasútüzemi területen illegálisan felmászott egy mozdony tetejére, ahol a 25 ezer voltos felsővezeték közelében halálos áramütést szenvedett. A MÁV újból és újból kéri a szülőket és pedagógusokat, nyomatékosan hívják fel a fiatalok figyelmét arra, hogy vasútüzemi területen tartózkodni életveszélyes és tilos!

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.