Két új járat, egy új társaság egy napon Budapesten

iho/repülés   ·   2012.04.04. 20:30
cim

A Transavia.com mától heti négy alkalommal – hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap – közlekedik Budapest és Amszterdam között új típusú Boeing 737-700 típusú repülőgéppel, ami egyszerre akár 189 utast szállíthat. Az amszterdami útvonalon közlekedő járatokat korábban a Malév és a KLM üzemeltette – utóbbi továbbra is napi három járatot kínál a magyar és a holland főváros között. A Transavia.com diszkont légitársaság és az Air France-KLM csoport tagja, így az amszterdami utasok számára új szolgáltatás jelent meg a magyar piacon – hangzik a Budapest Airport összefoglalója.

(fotók: Budapest Airport)

A nyitójárat gépét a szokásoknak megfelelően a ferihegyi tűzoltók díszelgő vízfüggönye várta a gurulóúton, és nem maradhatott ki az új járatok első gépének kijáró torta sem. Amit még érdemes megjegyezni: a diszkont-modell szerint működő légitársaság járata a Ryanair gépeivel ellentétben igénybe veszi a ferihegyi repülőtér utashídját. Ennek a 737-esnek az utastere is valamelyest több szolgáltatást nyújt a szokásos fapadosoknál, például  szórakoztató rendszer is van a fedélzeten választható műsorral.

Mint az iho.hu alig néhány órája beszámolt róla, a Transavia jelentősége lehet, hogy radikálisan megnő a következő hónapokban, ugyanis az Air France-KLM vezérigazgatójának bejelentése szerint a csoport, több más nagy légitársasághoz hasonlóan, a költségek lefaragása érdekében rövid- és középtávú járatait diszkont üzleti modellbe sorolja át, és ennek keretében a Transavia lesz ennek a hálózatnak az üzemeltetője. Elképzelhető tehát, bár erről egyelőre semmiféle hivatalos információ nincs, hogy valamikor a jövőben az Air France párizsi és a KLM amszterdami járatát is a Transavia repüli majd Budapestről.

Ami a larnacai Wizz-járatot illeti, a BA közleménye emlékeztet arra, hogy ezt a desztinációt korábban a Malév repülte. Két hónap szünet után tehát ismét van légi összeköttetés Ciprus és Magyarország között, hetente kétszer – olvasható az összefoglalóban. Mint ugyancsak korábban beszámoltunk róla, a járatnyitással egyidőben megérkezett Ferihegyre a Wizz  hatodik, a budapesti bázisra telepített gépe, ezzel a lila-rózsaszín A320-asok alkotják a legnagyobb itt települt flottát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója a közleményben arra emlékeztet, hogy a repteret üzemeltető cég két hónapja igen komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy „a magyar légiközlekedési piac talpon maradjon és a magyar utasok továbbra is a főváros repülőteréről érjék el Európa legfontosabb városait és régióit.”

Új járatok dolgában igen mozgalmas ez a hét Ferihegyen: mint korábban beszámoltunk róla, újraindult az AirBaltic a Riga-Budapest vonalon, április 6-án, vagyis pénteken pedig újabb fapados légitársaság érkezik, a prágai székhelyű SmartWings, amely heti két Budapest-Párizs járattal indít, nem sokkal ezután pedig Barcelona is a kínálatában lesz. A SmartWings a menetrend szerint üzemelő járatok mellett a nyári időszakban charter járatokat is üzemeltet majd kedvelt görög és bolgár üdülővárosokba.

Kapcsolódó hírek