Kevesebbet repülünk és repültetünk mint egy éve

MTI/iho   ·   2018.06.05. 11:15
budcargo0

Brian Pierce, az IATA vezető elemzője Sydney-ben, a szervezet éves közgyűlésén tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a légi utasforgalmat az élénk világkereskedelem hajtja, és ez a hatás visszafele is érvényes: a világkereskedelmet a légi utasforgalom is erősíti azzal, hogy minden eddiginél magasabbra, 58 ezerre nőtt a járatok szám, és csökken a jegyár: húsz év alatt az átlagos jegyár a felére esett.

A várakozások szerint 2018-ban az értékesített utas-kilométerben mért teljesítmény nyolc százalékkal haladja majd meg a 2017-es szintet, amely ugyan elmarad a 2017-es kilenc százalékos bővüléstől, de továbbra is a húsz éves átlag (5,5 százalék) felett marad.

Az áruforgalomban ezzel szemben a növekedési kilátások sokkal rosszabbak. Tavaly 9,7 százalékkal nőtt a szektor az egy évvel korábbihoz viszonyítva, 2018-ra viszont csak négy százalékra tehető. Brian Pierce elmondása szerint ez azzal magyarázható, hogy a globális kereskedelem élénkülése miatt a cégek elkezdték az árukészlet feltöltését, amely megdobta az áruforgalmat. A feltöltéssel a cégek végeztek, így ez a hatás eltűnik. Hozzátette, hogy a gyógyszeripar és az e-kereskedelem hajtja majd a szektort 2018-ban.

A növekvő áru- és utasforgalom az IATA becslései szerint a légitársaságoknál 10,7 százalékos árbevétel-növekedést okoz majd, a kumulált árbevétel 843 milliárd dollárt tehet ki. Az emelkedő kerozin- és bérköltség miatt azonban a légitársaságok a tavalyinál tizenegy százalékkal kevesebb, 33,8 milliárd dolláros összesített adózott eredményt érhetnek el.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.