Kiemelt figyelemmel kísért közúti fuvarozás

MTI/iho   ·   2016.02.28. 14:58

Kovács Gyula, a logisztika és közúti fuvarozás fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott tanácsadója a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) konferenciáján Budapesten felidézte, hogy a kormány az alágazat fejlődését akadályozó tényezők lebontására, a hazai fuvarozók versenyképességének javítására határozatot fogadott el a múlt évben, amelynek végrehajtására már születtek intézkedések.

Kovács kifejtette, a hazai vállalkozások versenyhelyzetét jelentősen rontja a főleg harmadik országból származó fuvarozók engedély nélküli illegális piaci tevékenysége. Ennek kiszűrésére növelik az ellenőrzés hatékonyságát, és járművisszatartás mellett helyszíni bírságot szabnak ki az illegálisan dolgozókra.

– Az illegális tevékenység felszámolása érdekében az adóköteles fuvarozói engedélyekhez az illetékbélyeget júliustól előzetes átutalással kell megfizetni – mondta a szakember. A tanácsadó kiemelte: a kormány a versenyképesség javítására könnyített a fuvarozók közterhein, példaként említette, hogy januártól a termelőeszközként használt járművekre a vagyonátírás már illetékmentes a gazdálkodó szervezetek esetében, a fuvarozók az iparűzési adóból leírhatják az útdíj egy részét, bevezették a szerelvényenkénti gépjárműadózást, ami a vállalkozások többségének előnyösebb szabályozás.

Kovács Gyula előadásában elmondta, a bürokrácia csökkentését eredményezi, hogy új járműveknél a jövőben elfogadják a típusengedélyt, a használt eszközöknél pedig a műszaki engedélyt annak érvényességi idejéig a magyarországi forgalomba állításhoz. A miniszterelnöki megbízott tanácsadója kitért arra, hogy a magyar fuvarozók relatív versenyhátrányban voltak a nyugat-európai társaikkal szemben az alacsonyabb napidíj miatt is, ezért ennek összegét emelték. A szakember megemlítette azt is, hogy dolgoznak a kamionparkolók fejlesztésének koncepcióján, a turista buszok parkolási lehetőségeinek kialakításán.

Földi László titkosszolgálati szakértő a konferencián a többi között kiemelte, hogy logisztika nélkül nincs gazdaság, ha valaki a logisztikát támadja, azzal a gazdaságot is. Megismételte korábbi álláspontját, ha a migráció így folytatódik, Európa el fog veszni, a belső határok időszaki lezárását pedig az egész gazdaság megsínylené, a logisztika építése új helyzetbe kerülne.

Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a 25 éve alakult egyesület célja a logisztika társadalmasítása, ezt oktatással, rendezvények szervezésével, kiadványok publikálásával kívánják elérni. Az 500 tagú egyesület a konferencia keretében délután tartja 25 éves fennállását ünneplő ülését, ahol kitüntetésekkel ismerik el a partnerszervezetek, a tagvállalatok és egyének logisztikáért végezett tevékenységét.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek