Leáll a bécsi Lauda, Ryanair tiltakozás: megbénul a brit légiközlekedés?

iho   ·   2020.05.25. 12:00
cim

Háromszáz munkahely szűnik meg néhány napon belül, amikor leáll az egyébként a járvány miatt amúgy sem működő bécsi Ryanair-bázis, vagyis a Ryanair-csoport egyik ikonikus tagja, a Lauda. A közvetlen ok a vita a szakszervezettel, illetve az alkalmazottakat képviselő egyik érdekvédelmi alakulattal. A cég vezérigazgatója azzal vádolta a Vida szakszervezetet, hogy nem vette figyelembe a pilóták 95, a kabinszemélyzet 75 százalékának akaratát, amikor elutasította a tárgyalásokon a vezetés ajánlatait, amelyek viszont a Vida szerint a Lauda-munkatársaknak elfogadhatatlanok voltak.

A másik tényező, amit a cég vezetői felhoztak, az volt, hogy az osztrák állam 800 millió euróval támogatja a Lufthansa-csoporthoz tartozó Austrian túlélését, amiből juttathatott volna a Lauda személyzetének megmentésére is. A Ryanair vezetése szerint ugyanakkor a Lauda a csoport más légitársaságaihoz képest magasabb költségekkel dolgozik.

A felhők már korábban gyülekeztek a valaha az egykori Forma-1-es pilóta, Niki Lauda által alapított légitársaság körül, amit a Ryanair 2018-ban vett át, amikor a Ryanair főnöke bejelentette, lefújja a Laudának tervezett gépbeszerzést, amely a jelenlegi 27 gépes flottát egészítette volna ki. Sőt, az is kiderült, hogy a meglévő piros-fehér A320-asokat kisorolnák, Boeing 737-800-asokra cserélnék.

(fotó: Lauda)

Vagyis a Lauda gépparkja betagozódna a Ryanair eredeti, egytípusos flottájába: a Lauda Boeingjai feltehetően az meglévő Ryanair-gépek egy részének átcsoportosításából jönne össze, ami azt jelenti, hogy az anyacég nem kell, hogy pénzt költsön új gépekre, viszont hasznosíthatja azokat a 737-eseket, amelyeket a csökkentett utazási igények és korlátozások miatt a földön maradnának. Ez a terv egyébként részben még így is aktuális maradhat, mivel a Lauda nem tűnik el teljesen a palettáról, három bázis: Düsseldorf, Stuttgart és Mallorca megmarad, viszont nem lesz bázisalapítás Zadaron.

A Ryanair heves tiltakozását váltotta ki, de tegyük hozzá, számos más diszkont és nem diszkont légitársaság számára okozott sokkot a brit miniszterelnök bejelentése, amelynek részleteit most hozta nyilvánosságra a londoni kormány belügyminisztere: június nyolcadikától valamennyi, az Egyesült Királyságba érkező utasnak kéthetes karanténba kell vonulnia. Érkezéskor mindenkinek nyilatkoznia kell, hol tölti a 14 napot, ha valaki nem tud megadni lakcímet, ezt az időt a kormány által erre a célra felállított központokban kell letöltenie. Az intézkedés alól csak a kamion-sofőrök, szezonális munkára érkezők és hivatásos egészségügyi dolgozók mentesíthetők, akik a szabályt megszegik, súlyos pénzbüntetésre számíthatnak.

(fotó: Ryanair)

Heathrow vezérigazgatója röviden úgy fogalmazott, hogy a kormány lépése „megöli a légiközlekedést”, de egyébként katasztrofális hatással lesz általában a brit gazdaságra, amely nem nélkülözheti sem a cégek közötti vérkeringést, sem a Britanniába irányuló turistaforgalmat. A kabinet döntése nyilván arról szól, hogy az ébredező gazdaság, a belső szabályok könnyítése mellett ne kezdődjön újabb fertőzési hullám a külföldről érkezők részéről. A légiközlekedés részesei, köztük Michael O’Leary Ryanair-vezér szerint azonban ezzel a kabinet épp a gazdaság újraindítását veszélyezteti, miközben máshol lazítanak, könnyítenek az előírásokon.

Az intézkedés ráadásul „oda-vissza” sújtja a légitársaságokat, hiszen például Görögországba vagy Olaszországba sem fognak szívesen kiutazni a brit turisták, ha tudják, hogy ugyan a célállomás fogadja őket, mert ezekben az országokban júniusban oldják a korlátozásokat, de hazatérve két hétre el kell vonulniuk a világ elől.

O’Leary kijelentette, a tizennégy napos karantén nem hatékony és nem is lehet életbe léptetni. Ehelyett szerint a kormánynak inkább a maszkok használatát kellene forszíroznia, különösen a közösségi közlekedési eszközökön, ahol a szociális távolságtartás nem betartható. Az Ehyesült Királyság légitársaságainak szervezete, az Airlines UK közleményében ezt írta: ez a legrosszabb lépés, amit a kormány tehetett, ha a cél a gazdaság újraindítása volna.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek