Leszállás nélkül a föld körül: ha megálmodod, megteheted

Ez a két ember testesíti meg a „pionír” szó valódi jelentését. 1986 decemberében ők voltak az első emberek, akik körülrepülték a földet leszállás nélkül, tankolás nélkül a Voyager fedélzetén, amit Burt Rutan tervezett. Természetes, hogy világrekordot is felállítottak eközben. Az előző leghosszabb időtartamrepülés dupláját teljesítették. Itt azonban nem álltak meg. Repülésük során azt is felderítették, hol vannak az ember kitartásának és mentális kifáradásának határai. Sokak számára Rutan és Yeager repülése testesítette meg az emberi leleményesség győzelmét, hiszen ez a két aviátor megvalósított, sőt túlteljesített egy sor aerodinamikai, financiális, fizikai és pszichológiai kihívást.

Richard „Dick” Rutan a kaliforniai Loma Lindában született 1938. július 1-jén. Mindenre nyitott és mohó személyisége képessé tette rá, hogy tizenhatodik születésnapjára mind az autóvezetői, mind a pilótaigazolványát betömje a pofazacskójába, mint egy igazi hörcsög. Tizenkilenc évesen belépett az Air Force Aviation kadétprogramjába, és nem sokkal később a légierő hadnagyává avanzsált. Délkelet-Ázsia fölött 325 bevetést teljesített a vietnami háborúban 1968 szeptemberéig, amikor is F–100-as gépe ellenséges találatot kapott, és ki kellett ugrania. Sikerült elkerülnie a fogságba esést, az amerikai légierő megmentette. Példás katonai teljesítményei méltóvá tették az Ezüst Csillag kitüntetésre, ötször kapta meg a Kiváló Repülésért Keresztet, és begyűjtött még tizenhat Légi Érdemérmet, valamint egy Vörös Szív kitüntetést.

A másik Voyager-pilóta, Jeana Yeager a texasi Forth Worthben született 1952. május 18-án. A pilótaigazolványát 1978-ra szerezte meg. Légi tevékenysége kezdetén inkább helikopterekkel akart repülni, de aztán az érdeklődése a nagyteljesítményű repülőgépek felé fordult. Jeana Yeager – aki csak névrokona a híres berepülőpilótának, Chuck Yeagernek – először egy 1980-as kaliforniai repülőbemutatón találkozott Dick Rutannal és bátyjával, Burttel. Az idő tájt Burt és Dick már saját repülőgépes cégüket irányították. Mit tesz isten: Jeana Yeager négy különböző sebességi rekordot állított fel a Rutan-féle EZ-repülőgépekkel az 1980-as évek elején.

A Rutan-testvérek 1981-re tervezték a Voyager útnak indítását. Úgy hitték, addigra képesek lesznek olyan gépet tervezni, ami megdönti a távolsági világrekordot, ami akkor 12 532 mérföld (20 168 km) volt, és egy B–52-es legénysége állította fel 1962-ben.

Mint sok nagy feltaláló, ők is gyorsan felvázolták ötleteiket egy szalvétára még ott, a repülőnap ebédlőasztalánál. Egy nagy csapat lelkes önkéntessel már a következő évben elkezdték megépíteni a Voyagert. Ez a projekt kizárólag magánemberek támogatásából és adományaiból készült.

A Voyager „kitalálása” sokféle tervezésbeli kihívást jelentett a Rutan-testvérek számára. Burt, a főmérnök elsősorban az alapanyagok megfelelő kombinációját kereste, hogy a gép elég könnyű legyen, így elég hatékony és üzemanyag-takarékos is egyben, valamint ellenálljon a hosszú távú repülés extrém körülményeinek. Azt is ki kellett találnia, hogyan lehet az óriási üzemanyagigényt annyira csökkenteni, hogy a glóbuszt körülrepülhessék megállás nélkül.

A Rutanok eldöntötték: a Voyager fő szerkezeti elemeit, sárkányát kompozitból építik, amely anyag akkor az űrkutatás vívmánya volt, és főleg grafitból, kevlárból és üvegszálból állt. A Voyager szerkezetének súlya mindössze 426 kilogrammot nyomott, de amikor 17 üzemanyagtankját feltöltötték, elérte a 4400 kilogrammot, ami több volt, mint üressúlyának tízszerese. A Voyager szárnyfesztáva elérte a 36 métert.

Amire a Voyager első berepülésére sor került 1984. június 22-én, a Rutanok, Yeager és számtalan önkéntes több mint 18 hónapot és 22 ezer munkaórát töltött a gép építésével. Több mint másfél évig tartottak a próbarepülések és módosítások, mire Dick Rutan és Jeana Yeager úgy érezte, készek megkísérelni a rekordrepülést.

Rutan, Yeager és a Voyager a kaliforniai Edwards Légitámaszpontról szállt fel 1986. december 14-én reggel 8 óra 1 perckor. A gépnek majdnem az egész pályahosszra szüksége volt ehhez (4572 méter), szerencsére ez a világ egyik leghosszabb pályája, de apró károsodás nélkül nem úszták meg. Mivel a Voyager szárnytankjai dugig voltak üzemanyaggal, a szárnyvégek kissé odacsapódtak a pályához gyorsítás közben, és meggörbültek. Rutan és Yeager körözött a reptér fölött, hogy ellenőrizzék a kormányozhatóságot. Szerencsére a repülőgép rendben volt, így folytatták a missziót.

Yeager és Rutan többféle fizikai és lelki kihívásnak volt kitéve a repülés folyamán. Időhatár is volt, ami alatt teljesíteniük kellett a föld körüli utazást, így borzasztóan kifáradtak. E probléma legyőzésére próbálták megosztani egymás között a feladatokat. Amikor az egyikük a gépet vezette, a másik pihent. Két-három órás váltásban dolgoztak, azonban a dolgok nem mindig terv szerint mentek. Az is nagyon nehéz volt, hogy kényelmes alvási pozíciót találjanak, mivel a Voyager pilótakabinja igen szűkös volt, mondhatni telefonfülke-méretű.

A két aviátor ezen túl több veszéllyel is szembenézett repülés közben. A legkomolyabb a rossz idő volt. Sok helyen kellett veszélyes viharfrontokat elkerülniük. Egyszer még egy 966 kilométer átmérőjű tájfunt is körbe kellett repülniük. E manőverek nyilván segítettek, hogy a fizikai károsodástól megmeneküljenek, de a lelki stressz csak erősödött. Ahányszor kénytelenek voltak a repülési tervet módosítani, mert egy vihar fölé kellett emelkedniük, vagy egy másik alá süllyedniük, sok üzemanyagot vesztettek, és mivel a Voyager üzemanyagkészletét szigorúan kiszámították, egyre inkább attól féltek, hogy nem tudják végigcsinálni az utazást. (Később kiderült, hogy volt elég üzemanyaguk, de nem sok.)

Rutan és Yeager az Edwards Légitámaszpontra 1986. december 23-án reggel 8 óra 6 perckor ért haza. A 24 986 mérföldes (46 ezer km) légiút 9 napba, 3 percbe és 44 másodpercbe telt, kicsit több mint 216 órába. Útjuk során átlagsebességük 187 km/óra volt. Amikor leszálltak, alig pár gallon üzemanyaguk maradt.

Ha a rekord szemszögéből nézzük, Rutan és Yeager elsőként repülte körbe a földet leszállás és tankolás nélkül. Ennél hosszabb repülést még senki nem teljesített addig, és a fennálló távolsági rekordra rádupláztak. Teljesítményükért Ronald Reagan elnök az Elnöki Polgári Becsület Érdemérmet adományozta a Rutan testvéreknek és Yeagernek, amit előttük csak tizenhatszor adtak ki. A Collier Trófea is az övék lett, ami a repülők legnagyobb elismerése, de kaptak még több más, méltó díjat is.

Az 1990-es évek végén Dick Rutan ismét megpróbálkozott egy világ körüli rekordrepüléssel, ezúttal ballonnal. Ő és társa, David Melton akkor vágtak bele az előkészületekbe, amikor megtudták, hogy az Anheuser–Busch Társaság egymillió dollárt ajánlott az első ballonosoknak, akik sikeresen körülrepülik a földet leszállás nélkül. 1998-ban Rutan és Melton elindultak, úgy gondolták, ez rekordrepülés lesz, de három óra után egy héliumcella kilyukadt a ballonjukon, így meg kellett szakítaniuk az utat.

A Voyager ma a „Repülés mérföldkövei” galériában van kifüggesztve a washingtoni Smithsonian National Air and Space Múzeumban. Huszonöt évvel ezelőtti repülése bebizonyította, mire képes a repülőmérnöki tudás és tervezés a repülés mindössze 80 éves történelmében. Rutan és Yeager nemcsak több világrekordot állított fel a Voyagerrel, de rávilágított arra is, mire képes az ember különleges pszichológiai és fizikai nyomás alatt. Kettejük repülése bizonyította, amit Rutan szokott mondani: „Ha megálmodod, megteheted!”

Végül itt egy szignált fotó a tervezőktől és a rekordrepülés végrehajtóitól:

David H. Onkst (ford.: daka)