Letörte a félsorompót, és észre sem vette?

iho   ·   2013.02.08. 08:47

Vasúti közlekedés biztonsága elleni vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Szeghalmi Rendőrkapitányság egy bolgár kamionsofőr ellen – olvasható a Békés megyei portálon, a beol.hu.

A férfi két másik kollégája mögött a 47-es számú főúton Gyula felől Békéscsabán és Mezőberényen át Szeghalom felé tartott. Mezőberény külterületén egy vasúti átjáróban azonban figyelmen kívül hagyta a tilos jelzést, áthajtott a síneken, letörte a félsorompó csapórúdját, majd megállás nélkül továbbment Szeghalom felé.

Az esetről bejelentés érkezett a rendőrségre, így a Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrei Szeghalom külterületén leállították és ellenőrizték a három, egymás mögött közlekedő teherautót és vezetőiket. Az egyik járművön meg is találták a sorompóval való ütközés nyomát.

A bolgár sofőr elismerte a felelősségét, de elmondása szerint nem észlelte az ütközést, ezért nem állt meg. A Szeghalmi Rendőrkapitányság a vasúti közlekedés biztonsága elleni vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat vele szemben büntetőeljárást.

Kapcsolódó hírek